Angyali üzenetek

Mihály arkangyal azt üzeni: Komoly döntéseket kell hoznunk

Mihály arkangyal azt üzeni, hogy öleljük át a bennünk lakó gyermeket, és győződjünk meg arról, hogy nem vagyunk egyedül, egy láthatatlan hatalom minden lépésnél fogja a kezünket. Minden a legfőbb javunkra van elrendezve.

Legyünk hálásak az összes negatív és pozitív tapasztalatnak, hiszen ezek hatására lettünk olyanok, amilyenek most vagyunk. Ezentúl egy kicsit más szemmel fogjunk nézni a világot, legyünk nyitottak az új lehetőségek és kapcsolatok felé.

A belső gyermekünkkel való kapcsolattartás által sokkal közelebb kerülhetünk önmagunkhoz. Vagyis a belső gyermekünk ártatlanságán keresztül eljuthatunk az önszeretethez.

Hagyjunk egy kis időt magunknak a regenerálódásra, érezzük jól magunk a bőrünkben, és élvezzük a szeretteink társaságát. Szükségünk van a társasági életre, interakcióra más emberekkel, sőt bizonyos kapcsolatok szabályozására is, vannak kapcsolatok, amelyek életben maradnak, mások viszont nem, és el kell engednünk őket.
Rengeteget fejlődhetünk lelki szinten, ehhez pedig használjuk az obszidián kristályt, amely segítségével sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetünk.

Gyógyuljunk, vigyázzunk önmagunkra, engedjük, hogy a körülöttünk lévők segítsenek, bekapcsolódjanak az életünkbe. Komoly döntéseket kell hoznunk, be kell vetnünk magunkat az ismeretlenbe, és ha el tudjuk engedni az irányítást, akkor sikeresek leszünk. Növelnünk kell a vitalitásunkat, olyan tevékenységet kell végeznünk, amely feltölt bennünket, és emeli a rezgésszintünket. Ne felejtsük el, hogy az isteni beavatkozás segítségével fontos üzeneteket kaphatunk főleg álmunkban.

loading...