Horoszkóp október 15. csütörtök
KOS (március 21-április 20)
Görcsösen ragaszkodsz egy bizonyos személyhez, aki azonban kissé fojtónak érzi a közelségedet és a kiemelt figyelmedet, ennek okán talán joggal kerül téged az utóbbi időben. Amennyiben tehát nem szeretnéd végleg elijeszteni az illetőt, abban az esetben próbáld úgy kifejezni a szeretetedet, hogy ne érezze azt egyfajta rátelepedésnek, engedd szabadon, ha pedig mindenképp ragaszkodsz hozzá, akkor tartsd rajta a szemed a távolból, mindemellett hagyd kibontakozni, hisz ha gúzsba kötöd, akkor csak azt éred el, hogy besokall és továbbáll. Mindenkinek szüksége van egy kis szabadságra, hadd repüljön ő is, ha pedig eltörik a szárnya, akkor úgy is a saját bőrén tanulja meg, hogy hol vannak a korlátai. Gondolj bele, te szeretnéd, ha valaki minden lépésedről és mozdulatodról tudni szeretne?
BIKA (április 21-május 20)
Olyasfajta határt szabtál magadnak, amely nem enged továbblépni, ezáltal benne ragadtál egy bizonyos élethelyzetben, ahonnan képtelen vagy elmozdulni. Ha azonban megpróbálod kitágítani és feljebb tolni ezeket a határokat, akkor elképzelhetően nagy lehetőségeket tudsz majd megragadni. Ezek pedig ahhoz szükségesek, hogy elérd a céljaidat és ne kelljen azt végignézned, ahogy mások elérik az álmaikat és határtalanul boldogok, miközben te egyhelyben toporogsz, a csodára várva. Mindenki a saját sorsának kovácsa, a lehetőség neked is adva van ahhoz, hogy felállj és elindulj a boldogságodért. Mi tart vissza?! Hajrá!
IKREK (május 21-június 21)
Általában véve jobban szeretsz egyedül boldogulni, a hét második felében mégis úgy adódik, hogy osztoznod kell valakivel a tennivalókon. Ne állj ellen, fogadd el és legyél nyitott, mert egyfelől sokkal hamarabb végeztek, másfelől jobb néha osztozni a sikerben és hosszútávra jó kapcsolatokat lehet ezáltal kialakítani. Merd magad másokra bízni, hidd el, nem feltétlenül fog a hátrányodra válni. Különben is, objektíven csak úgy tudsz különbséget tenni a sakk és a kézilabda játék között, ha legalább egyszer mindkettőt kipróbáltad már!
RÁK (június 22-július 22)
Igyekszel felvidítani valakit a hét második felében, akinek eléggé rossz állapotban van a lelke. Nemes dolog mindenképp ez a fajta hozzáállás, szervezz olyan közös programot, amely elfeledteti vele a gondjait és újra tud majd nevetni. Te aztán különösen jó vagy ezekben a dolgokban, ennek megfelelően a kreativitásod nem is lesz hiábavaló, végül egy nagyon vidám napot sikerül kikerekíteni, az illető pedig nagyon hálás lesz neked ezért. Mindenkinek szüksége van egy ilyen emberre a környezetében, akiről csukott szemmel is tudja, hol találja meg a bajban, te pedig méltán lehetsz büszke magadra!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Mindenképp szeretnél megvalósítani azokat a célokat, amelyeket kitűztél magad elé, akadnak azonban olyan személyek, akik mindenáron meg akarnak ebben akadályozni. Ezt ugyan nyíltan nem merik előtted felvállalni, ám te mégis látod rajtuk, hogy irigyen tekintenek rád a bátorságodért, a kitartásodért, és a teljesítményorientáltságodért. Ne hagyd magad befolyásolni, ne foglalkozz az irigyeiddel, csakis saját magadra koncentrálj, hisz ha valamit nagyon szeretnél elérni, akkor senki nem akadályozhat meg benne. Ne figyelj senkire, csakis saját magadra!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
A hét második felében valahogy mindenki téged talál meg a szívességeivel és megbízásaival, te pedig kezdesz besokallni tőlük. Ha már azonban igent mondtál valamennyire, akkor azok alól már nem bújhatsz ki, ugyanakkor meg kell tanulnod meghúzni egy egészséges határt és diplomatikusan visszautasítani valamennyi segélykérést, hisz ha mindenki telepakolja a csónakod a saját csomagjával, előbb-utóbb elmerül, aztán mindenki kapkodhat, hogy felhozza a víz felszínére. Ne szégyellj nemet mondani, fogadd el, hogy nem vagy szuperhős és mindenkinek tanítsd meg, hogy nem az a személy vagy, aki mindig lesben áll, hogy minden kérést időre, tökéletesen teljesítsen!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Úgy tűnik, a hét második felében végre sikerül megtalálnod a célodat, amelyet szeretnél elérni, akármilyen nehéz akadályokkal is kell megküzdened az utadon. Mielőtt azonban nekifutsz, előtte érdemes egy pontos tervrajzot készítened, melyhez próbáld tartani magad, legyen mindemellett egy B-terved is annak érdekében, hogy esetleg porszem kerülne a gépezetbe, azt is tudd kezelni. Mivel kellőképp talpraesett és találékony vagy, nem okozhat gondot az sem, hogy az esetleges hibákra gyorsan és adekvátan reagálj. Nem lesz egyszerű, de amennyiben sikerül, méltóképp ünnepelheted az elért sikereket. Ehhez azonban fontos, hogy semmiképp ne add fel, bármilyen hétfejű sárkány kerül is az utadba!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Az utóbbi időben kissé elrugaszkodva a valóságtól az az érzésed, hogy bizonyos helyzetekben te vagy az egyetlen, akinek tapasztalatára és tudására alapozni lehet és érdemes. Ezzel azonban korántsem mindenki ért egyet a környezetedben, mely konfliktust okozhat, hiszen mások nem szeretnék, hogy egyszerűen kinevezd magad egyfajta vezérnek és mindenkinek te mutasd az utat. Amennyiben tehát nem kívánsz a létra legaljára kerülni, abban az esetben igyekezz visszatérni a Föld nevű bolygóra és kissé szerényebb hozzáállással illeszkedni a közegbe, amely körülvesz. Hidd el, hosszútávon nagyobb haszonnal jár, mintha egyfajta Cézárként mutogatnál az általad elképzelt alattvalóinak!
NYILAS (november 23-december 21)
Olyan szituációba keveredsz a hét második felében, ahol mindenki egyszerűen rád akarja hárítani a felelősséget egy bizonyos ügyben, esélyt sem adva arra, hogy ki tudd magyarázni, pontosan miért nincs közöd egyáltalán a dologhoz. Ne hagyd magad, állj a sarkadra és ha kell, határozottan nyomatékosítsd a környezetedben, hogy azért nem fogod elvinni a balhét, mert valaki menekül a helyzetből és könnyebbnek látja másra kenni az egészet. Határozottan hozd az érintettek tudtára, hogy te nem az az ember vagy, aki minden körülmények között vásárra viszi a bőrét, csak azért, hogy népszerű legyen. Kizárólag azért vállalj felelősséget, amit elkövetsz, a többi nem a te dolgod!
BAK (december 22-január 20)
Általában előre kiszámítod az eseményeket, nem is igen tűröd, hogy bármi megzavarja az általad kigondolt menetet, amennyiben mégis megtörténik, te azonnal arroganciával reagálsz. Ennek köszönhetően nem vagy épp mindig a népszerűségi skála legtetején, amelyet viszont csalódottan konstatálsz. Annak érdekében, hogy kevesebb konfliktusba kerülj, érdemes rugalmasabban kezelned bizonyos helyzeteket, hiszen mégsem az életed a tét. Lazíts, ne azon görcsölj, hogy a matek perfektül kijöjjön, élvezd az adott szituációt, amennyiben pedig valami mégsem a várakozásaidnak megfelelően történik, azt fog fel úgy, hogy az Élet okkal rendezi másképp a helyzetet!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Ugyan már közeledik a hétvége, mégis komoly feladatot jut neked, ráadásul abból a kategóriából, amely nem is a legegyszerűbbekből való. Semmi baj, nem kell kétségbeesned, keress valakit, akitől elsajátíthatod a dolog csínját-bínját, ezzel leegyszerűsítve a saját életedet. Amennyiben van ilyen személy a környezetedben, abban az esetben nyert ügyed van, másképp nem fogsz tudni úgy teljesíteni, ahogy azt a megbízóid elvárják tőled. Ne helyezz magadra felesleges nyomást, ha érzed, hogy ez nem a te pályád, akkor inkább állj elő és őszintén terítsd ki a lapjaidat, ellenkező esetben még a későbbi felvelősségrevonással is számolnod kell. Ne add fel az elején, de ha látod, hogy falakba ütközöl, akkor inkább vallj színt, jobban jársz!
HALAK (február 20-március 20)
Minden körülmények között ragaszkodsz ahhoz, hogy te, magad mászd meg egyedül a hegyet még akkor is, ha már elfogyott belőled az utolsó szufla is, nem engeded, hogy bárki segítő szándékkal megragadja a kezed. Bármilyen nehéz is azonban, mégis érdemes lenne belátnod, hogy időnként megis megkönnyíted vele a saját életedet, ha keresel valakit, akiben megbízhatsz és megoszthatod vele a problémáidat. Hidd el, szívesen vesz majd át a terhekből és nem fog csalódást okozni, te pedig próbáld elfogadni, hogy a szuperhősök is halandó emberek!
