A mai Telihold új kezdetet hozhat
A hónap Kos Teliholdja szeptember 26-án 18 óra 49 perckor éri el tetőpontját, és erőteljes lezáró, felszabadító időszakot hozhat.
A Kos tüzes energiája miatt felerősödhet bennünk a cselekvési vágy, a türelmetlenség, a szabadságigény, de akár az indulat is. Mintha valami azt mondaná bennünk, ebből elég volt, nem akarom tovább ugyanúgy csinálni.
Ez azonban nem feltétlenül azt jelenti, hogy azonnal cselekednünk is kell. Olyan régi érzések, automatikus reakciók és működésmódok kerülhetnek felszínre, amelyek talán már régóta befolyásolják a döntéseinket anélkül, hogy igazán tudatában lennénk. Most lehetőségünk nyílhat felismerni, mit működtetünk tovább megszokásból, félelemből vagy kötelességtudatból, és mi az, amit ideje lenne végre megváltoztatni.
Ez a Telihold ráirányítja figyelmünket arra is, hogyan találjuk meg az egyensúlyt saját szükségleteink és mások igényei között. Hol alkalmazkodunk túlságosan? Hol próbálunk megfelelni? Hol mondunk igent akkor is, amikor valójában nemet szeretnénk mondani?
A változás igénye erőteljes lehet, ugyanakkor nem biztos, hogy rögtön pontosan látjuk, merre vezet tovább az út. Ennek a Teliholdnak ezért nem feltétlenül az a feladata, hogy mindenre választ adjon. Lehet, hogy először csak abban segít, hogy világosan felismerjük, mi vált túl szűkké számunkra.
