Olvasnivaló

Kiássák és beöltöztetik a halottaikat halottak napján

Egy aprócska, kis lélekszámú indonéziai faluban számunkra elképesztőbb módját választják a gyásznak és a temetkezésnek. A halottakat ugyanis szó szerint kiássák minden harmadik évben, majd beöltöztetik őket. 

Hátborzongató, ahogy ezeket a testeket Tana Toraja lakói rendre előszedik a földből, csak azért, hogy aztán hétköznapi viseletekbe öltöztessék őket, és időnként beszélgessenek velük.
Az egész szertartásnak és népszokásnak az a célja, hogy a család három évente újra együtt legyen. 

Ez még nem minden. A bűzlő, és erősen oszló tetemeket sokszor megborotválják, a hajukat körbenyírják, mintha még élő személyek lennének. Olyan gondoskodó törődéssel bánnak velük, mint az élő társaikkal.
Így emlékeznek meg róluk a Ma’nene rituálé folyamán, ami a tetemek megtisztításának ünnepeként él a piciny faluban. Ilyenkor még az sem ritka, hogy a faluban körbehordozzák ezeket az elhunyt testeket, hogy mások is lássák őket.
Általában a három évente rájuk adott új ruhákban temetik őket vissza, és így a rövid találkozások alkalmával biztosítják azt, hogy az erős kötelék megmaradjon.

A halál sem választhatja el őket egymástól, és ugyan csak egy egyre rothadó testben térnek vissza még élő szeretteik közé, ez a falu lakóinak nagyon sokat jelent.

Forrás: Vito P.M.D.

loading...