Olvasnivaló

Életünk során háromszor leszünk igazán szerelmesek – Te melyik szakasznál jársz?

 

A bölcs gondolkodók úgy tartják, hogy egy ember élete során három alkalommal esik szerelembe. Ha kíváncsi vagy, hogy hányadik szerelmi fázist éltél át eddig, akkor alább megtalálhatod a részleteket.

Első szerelem

Az első szerelem leginkább tinédzser korban bukkan fel először. Teljesen ártatlan, amely szárnyakat ad a kamaszoknak, viszont nem mindig hosszú életű, annak ellenére, hogy a fiatalok úgy gondolják, hogy az első szerelmükkel fognak megöregedni, és képesek harcolni is a kapcsolatukért, még akkor is, amikor már értelmetlen az egész.

Ez egy szép korszak egy fiatal életében, de mivel a személyiségfejlődés elején járnak, ezért ritka, hogy több évig kitart a románc.

Második szakasz

Ez a szerelmi szakasz már jóval komolyabb az előbbinél, hiszen megtanít az életre, arra, hogy kik is vagyunk valójában, mi az élet értelme.

Drámákra, csalódásokra is számítani kell, amelyeket túl kell élni. Ez nem egy könnyű életszakasz, mert az elsöprő szerelem után csúnyán végződhet egy kapcsolat, például válással. De ez is annak a része, hogy megtanuljuk azt, kik vagyunk valójában és merre tart az életünk.

Harmadik szakasz

Ez a szerelmi korszak sok esetben nagyon váratlanul toppan be az életünkbe, amire nem is számítunk, amire nem is lehet felkészülni igazán.

Ez egy megmagyarázhatatlan szerelmi kapcsolat két érett ember között, akik újra felfedezik egymásban az élet értelmét.

Mindkét fél boldogságindexe megnő, jobban fogják szeretni az életet, visszatér az életerejük, és újra lesz egy cél, amiért érdemes élni.

 

loading...