Angyali üzenetek

Az angyalok tanácsai Szent Iván-éj napjára

A lelki egészségünk és boldogságunk érdekében használjuk ki az örömtüzek teremtőerejét!

Az év egyik legmágikusabb napján örömtüzeket gyújtanak az emberek, akik különféle, könnyű varázslatokat hajtanak végre, így például átugranak a lángok felett a szerelmükkel. Az angyalok szerint mindenkinek ki kell használnia az örömtüzek teremtőerejét a lelki egészsége és boldogsága érdekében.

Tegyük vízre a vágyainkat és azt, amitől meg akarunk szabadulni: Amennyiben van rá lehetőségünk, akkor szép és hatásos lehet ez a szertartás, amihez készítenünk kell egy kis koszorút, virágtutajt, amire helyezzünk el egy gyertyát.

Ha szeretnénk, akkor vegyünk elő kis cetlit, amire írjuk le a vágyainkat, vagy azt, amitől nagyon szeretnénk megszabadulni. Az angyalok szerint az is jó ötlet, ha már a tutaj készítésekor is ezekre koncentrálunk, mert a gondolatainkkal megtölthetjük a tutajt. Végül engedjük vízre, hogy ezzel elindítsuk a megvalósítás útján a vágyainkat, illetve ezzel engedjük el azokat az érzéseket, szokásokat, emlékeket, amelyektől szeretnénk örökre megszabadulni.

Gyújtsunk örömtüzeket: Az angyalok emlékeztetnek, hogy Szent Iván-éjjelén azért gyújtunk örömtüzeket, hogy meghívjuk a fényt, a boldogságot és a megvilágosodást az életünkbe. Ha tehetjük, akkor a szabadban rakjunk kis tüzet, például a kertünkben. Amennyiben erre nincs lehetőségünk, akkor néhány gyertya is megfelel a célnak.

Gondoskodjunk arról, hogy legyen elég időnk arra, hogy leüljünk a tűz elé, majd képzeljük magunk elé, ahogy a vágyaink megvalósulnak. A cél az, hogy örömöt és boldogságot érezzünk. Emellett arra is gondoljunk, hogy a tűz körülölel és egész évben megvéd a negatív dolgokkal, gondolatokkal, gonosz erőkkel szemben!

Töltsük az éjszakát a párunkkal: Az angyalok is tudják, hogy a Szent Iván-éj napja nem csak a mágiáról szól, hanem a szerelemről is, ezért azt tanácsolják, hogy amennyiben van kivel, akkor töltsük a párunkkal az estét.

Bújjunk össze a kedvesünkkel a tűz közelében, romantikázzunk, bátran adjuk át magunkat az érzéseinknek. Az is jó ötlet, ha hódolunk a régi szokásnak, és átugrunk a párunkkal a tűz felett, hogy ezzel megáldjuk és hosszúra nyújtsuk a kapcsolatunkat. Mondjuk ki őszintén egymásnak, hogy mit érzünk, valljunk szerelmet, mert ezzel is erősíthetjük a viszonyt!

Kérjünk jóslatot: A hiedelmek szerint Szent Iván-éjjelén nagyobb az esélye annak, hogy kapcsolatba lépjünk a láthatatlan világ teremtményeivel és a szellemekkel, tehát az elhunyt szeretteinkkel, esetleg az angyalokkal is kommunikálhatunk.

Ugyanakkor a tündérekről se feledkezzünk el, akik álmokon keresztül mutatják meg a jövőnket, leendő szerelmünket. Amennyiben szükségét érezzük egy kis útmutatásnak, akkor használjuk fel jóslásra Szent Iván-éjjelét!
Elég, ha csak imádkozunk a látomásokért, de akár a speciális, Szent Iván-éjjeli praktikákkal is próbálkozhatunk, esetleg nézzünk mélyen a tűzbe, és engedjük, hogy a lángok adjanak választ a minket foglalkozó kérdésekre!

Kérjünk áldást: Az angyalok utolsó tanácsa Szent Iván-éj napjára, hogy akár egy halk imával, vagy az örömtűz fényében, de kérjünk áldást az égiektől! Ha ezt a szerelemmel kapcsolatban kérjük, akkor előnybe kerülhetünk, mert a hiedelmek szerint ezen az estén a szerelmesek egymásra találnak. Arról se feledkezzünk el, hogy ez az éjszaka bájjal, vonzerővel, szépséggel, termékenységgel, egészséggel ajándékozhatja meg az embereket.

Ha tehát párt keresünk, esetleg már foglaltak vagyunk, szerelem van a szívünkben, vagy vágyunk erre, akkor bátran kérjünk áldást az égiektől! Emellett az angyalok a népi szokásra is emlékeztetnek, tehát ugorjunk át háromszor a tűz felett, ha van ehhez elég bátorságunk, mert ezzel is a szerelmet erősítjük.

Üdvözlettel:

Bellatrix

loading...