Horoszkópok

Ez a kelta horoszkóp elárulja, hogy hány éves korodban találod meg az igaz szerelmet?

Ősi tudás és a természethez való fizikai és lelki kötődés mutatott utat a keltáknak az érzelmi kapcsolataikban is.

A kelták szent papjai, a druidák alakították ki a kelta fa jegy naptárt, ami növényi horoszkópként kategorizálta az embereket. A csillagászati jegyek szent növényekből állnak. Az emberek születési idejük alapján hozzárendelődtek egy fához, cserjéhez vagy virágzó növényhez. A növények árulkodtak az ember belső jellemvonásairól és, mint más horoszkópok, megjósolták sorsát is. A lenti jegyek mellett szereplő dátumok segítenek megtalálni a saját kelta jegyed és belepillantani sorsod jövőbeni alakulásába. Most a szerelmi életed kerül fókuszba: az alapján, hogy a kelta horoszkóp szerinti növényed mennyi idő alatt fejlődik ki teljesen, megtudhatod, első nagy szerelmed indulásának évétől számolva hány évente valószínű, hogy elérkezhet életedbe az igaz szerelem.

Ha például első szerelmeddel 2010-ben kezdtetek járni, kelta horoszkópod szerinti fád pedig hét év alatt fejlődik ki teljesen, akkor minden 2010-től számított hetedik év hozhatja el neked a nagy szerelmet: 2017, 2024, 2031 és így tovább.

Nyír (december 24-január 20.)  

Romantikus és érzelmes lehetsz a szerelemben. Olyan párra vágyhatsz, akiről gyerekkorodban a mesékben hallottál, a hercegről a fehér lovon. Hűséges típus lehetsz, és nem bocsátod meg egykönnyen, ha visszaélnek a bizalmaddal. A nyírfa ültetés után tíz évvel már ereje teljében van, így első szerelmedtől számítva tízévente van esélyed meglelni az igazit.

Berkenye (január 21-február 17.) 

Néha úgy tűnik, hogy hűvös szerető vagy, de ez csak a látszat. Szükséged lehet arra, hogy a párod szellemileg is partnered legyen. Elbűvölnek azok a férfiak, akikre valami miatt fel tudsz nézni. Az érzelmeidben a nyilvánosság előtt visszafogott lehetsz, de párod előtt kinyithatod szíved-lelked. A berkenye már hétévesen teljesen kifejlett, így első szerelmedtől számítva hétévente van esélyed meglelni az igazit.

Kőris (február 18-március 17.) 

A szerelmi életed nagyon sokszínű lehet. Egyszer szenvedélyes magasságokban ég, máskor a föld felett két lábbal halványan, de biztosan pislákol. A társaddal leginkább a lelki összhangot keresheted, és nem kedveled a macsó típusú, sekélyes férfiakat. Könnyen kimutathatod az érzelmeidet. A kőrisfa 12 éves korában a legerősebb, így első szerelmedtől számítva minden 12. évben van esélyed meglelni az igazit.

Éger (március 18-április 14.)

Vad és erős lehetsz a szerelemben, és inkább te vagy a domináns a kapcsolataidban, mint a férfi. Nem szereted, ha ellentmondanak neked, és viharos viszonyaid születhetnek, ha egy hasonlóan erős jellemű pasival hoz össze a sors. Néha úgy érezheted, több férfiideálod is van – nálad fő az összhang. Az égerfa 14 évvel az ültetés után ereje teljében van, így első szerelmedtől számítva minden 14. évben van esélyed meglelni az igazit.

Fűzfa (április 15-május 12.)  

Zárkózott és introvertált lehetsz a szerelemben is, nagyon meg kell bíznod abban, akit közel engedsz magadhoz. Kifinomult vagy az érzelmi életedben is, akit kiválasztasz magadnak, általában széplelkű. Ha valaki visszaél a bizalmaddal, azzal végleg lezárod a kapcsolatot, és valószínű, nem hiszel abban, hogy a régi tüzet érdemes feléleszteni. A fűzfa virágzása és növekedése tízéves korában teljesedik ki, így első szerelmedtől számítva tízévente van esélyed meglelni az igazit.

Galagonya (május 13-június 9.)

Kalandor lehetsz a szerelemben is, és nagyon könnyen zuhanhatsz bele az érzelmekbe. Sokszor ugyanilyen könnyen ki is ábrándulsz, ha nem bűvöl el a pasi folyamatosan valamivel téged. Vágyhatsz a kényeztetésre, és kreatív ötletekkel színesítheted meg a kapcsolataidat. Imádod, ha féltékennyé tudod tenni a másikat, ám ez veszélyes játék. A galagonya már hat évvel az ültetés után ereje teljében van, így első szerelmedtől számítva hatévente van esélyed meglelni az igazit.

Tölgy (június 10-július 7.)

Energikus és bátor lehetsz a szerelemben. Néha olyanoknak is adsz esélyt, akikről tudod, hogy nem teljesen biztos, hogy összejöhet a dolog. Valószínű, szeretsz irányítani, de ezt észrevétlenül teszed, és mivel ügyes vagy, nem feltűnő, hogy voltaképpen te hordod a nadrágot. A tölgy 15 évesen a legerősebb, így első szerelmedtől számítva minden 15. évben van esélyed meglelni az igazit.

Magyal (július 8-augusztus 4.)

Alapos mérlegelés után választhatsz magadnak partnert. Inkább az eszedre, mint az érzelmeidre hallgatsz párválasztásnál. Nehezen viseled, ha csalódnod kell, de zokszó nélkül szakítasz, ha az illető nem felel meg neked. Megbecsülöd a férfit, aki melletted van, de ugyanezt várod el tőle. Ha megtalálod az igazit, élethosszig tervezhetsz vele. A magyal már öt évvel az ültetés után teljesen kifejlődik, így első szerelmedtől számítva ötévente van esélyed meglelni az igazit.

Mogyoró (augusztus 5-szeptember 1.) 

Rafinált lehetsz a szerelemben, egy pillanat alatt rabul ejtheted a férfiakat. Ami a szíveden, az a szádon, és az őszinteséged tetszik a pasiknak. A szenvedélyt, az erotikát kifejezetten imádod. A szerelem és a szeretet egyformán fontos számodra. Akivel egyszer együtt voltál, abban szakítás után is mély nyomot hagysz. A mogyoró hét év után teljesen fejlett, így első szerelmedtől számítva hétévente van esélyed meglelni az igazit.

Szőlő (szeptember 2-szeptember 29.)

Királynőként viselkedsz minden kapcsolatodban, de legbelül sokszor bizonytalanság gyötörhet. A harmonikus szerelmet keresheted, nem vagy híve az érzelmi csapongásnak. Higgadt vagy a konfliktusban is, jó vagy azok kezelésében. Szereted, ha privát teret adnak neked, és te is biztosítod ezt párodnak. A szőlő már négy év után fejlett és gyümölcsöző, így első szerelmedtől számítva négyévente van esélyed meglelni az igazit.

Repkény (szeptember 30-október 27.)

Különc vagy a szerelemben, és a pasik ezt imádják benned. Kiszámíthatatlan vagy néha, ezt viszont nehezen tolerálják. Képes vagy rajongani a másikért, és te is szívesen veszed, ha odavan érted a férfi, és ezt kimutatja. Az elveidért konfrontálódsz is, ha kell, de ezt ellenállhatatlan bájjal kompenzálod, ráadásul nyitottan, okosan. A repkény ültetés után három évvel teljesen kifejlődik, így első szerelmedtől számítva háromévente van esélyed meglelni az igazit.

Nád (október 28-november 24.) 

A szerelemben egyszerre lehetsz álmodozó és dramatikus. Valószínű, szereted a szenvedélyességet és odaadásoddal képes vagy magadhoz láncolni a pasikat. Színes jellemed tehet téged vonzóvá és érdekessé. Az erőskezű és markáns férfiakat szeretheted, akik bástyaként állnak melletted. A nád két év alatt már teljesen kifejlett, így első szerelmedtől számítva kétévente van esélyed meglelni az igazit.

Bodza (november 25-december 23.)

Az intellektuális szerelem óriási hatással van rád. Az okos férfiakat szereted, akikkel a világ dolgairól értelmesen lehet beszélni. Szereted tanítani a párodat, de szívesen tanulsz is tőle. Az ágyban nem veted meg a kísérletezgetést, a kreativitás valószínűleg gyönyörködtet. A bodza nyolc évvel az ültetés után teljesen kifejlődik, így első szerelmedtől számítva nyolcévente van esélyed meglelni az igazit.

loading...