Angyalmágia

Az angyalok és a fehérmágia kapcsolata – a negatív energiák jelei

Nem kell feltétlen értenünk a mágiához, hogy észrevegyük, ha negatív energiákat küldenek felénk. Ha nyitott szemmel járunk az életben, egyből felismerjük, ki a barát és ki az ellenség.

Ugyancsak képesek vagyunk fizikailag vagy mentálisan megérezni egy távolból felénk irányuló erőt. Ezek az erők lelkileg hatnak ránk, akaratlan szorongást okoznak. A vissza-visszatérő rémálmok is tipikus jelei a mágikus megszállottságnak. Ezek a gonosz erők a pszichikai mellett olyan fizikai jelenségekben is megnyilvánulnak, mint a megmagyarázhatatlan hidegségérzet, a tarkó bizsergése, vagy az a határozott érzés, hogy valaki ott áll mögöttünk és néz.
Az ártó energiák befolyásai általában a gerincünk táján érnek bennünket. Ha ezekkel a jelekkel együtt még azt is tapasztaljuk, hogy a macskák kimennek a helyiségből, akkor bizonyosak lehetünk benne, hogy negatív energia vesz körül bennünket vagy a helységet ahol tartózkodunk.
Azt azonban tudni kell, hogy ha magunk is stresszben, – és ahogy mondani szokták – lelkileg „padlón” vagyunk”, akkor önmagunk, a saját negativitásunk által is kiválthatunk saját magunkból ilyen nyomasztó érzéseket. Utóbbi esetben egy spirituálisan megtisztító, gyógyító fürdő többet használ, mintha helyette a feltételezett rontást elhárító rituálékba fogunk.

.

Ahhoz, hogy lelkileg erősek legyünk, hogy kivédjük az efféle támadásokat, az alábbi szabályokat az életünkben feltétlenül be kell tartanunk :
– Teljesíted minden felvállalt célodat és feladatodat.
– Teljesíted a másokkal kötött megállapodásiadat.
– Könnyeden felismered a leckéket, amelyeket neked kell megtanulnod.
– Az életedet töltse be szeretet, az elégedettség, az öröm és a pozitív gondolatok.

Ha így cselekszel, akkor eléred a felemelkedésedet és megtapasztalod a legcsodálatosabb belső örömöt és izgalmat.
Ha nem tartod be az univerzum szabályait, akkor nehézségeid lesznek a mindennapi életedben és a dolgaid is rendezetlenek, rendetlenek lesznek. Ha mások azt látják, hogy te mindig időzavarban vagy és örökké elveszítesz
dolgokat, nem fognak követni téged.

.
Ne élj a múltban! Ha nem vagy képes elengedni a múltat, akkor ott valamit nem sikerült teljesíteni, hagyd elmenni, engedd el a múlt dolgait. Így nem tudod teljesíteni a jelen feladatait sem, mert nem vagy teljesen abban. Ha a gondolataid mindig jövőben vannak, a holnapban, a jövő évben, akkor sem tudsz jelen lenni a pillanatban.
HA TE NEM VAGY A JELENBEN, NEM TUDOD FOGADNI MINDAZT, AMIT AZ ADOTT PILLANAT TARTOGAT, HOGY SEGÍTSEN NEKED MEGVALÓSÍTANI AZT, AMI SZÜKSÉGES A NÖVEKEDÉSEDHEZ.
Állítsd meg a kritizálást önmagad és más emberek, valamint helyzetek felé!
Ha bírálsz vagy kritizálsz, azzal egyre több negatív energiát vonzol be az életedbe. Minden kellemetlen helyzet egy lecke NEKED. Te nem vagy áldozat, senki nem okoz neked semmit. Legyen könyörületesség benned elfogadni, hogy
mindenki beleértve te magadat, teszi a legjobbat, amit tud a fejlettsége jelenlegi
fokán.
Tudd, hogy te teremted a saját világodat és saját valóságodat!
NINCS kivétel ez alól a törvény alól.
Ha te teljesen elfogadod valóságosnak, akkor lassan minden rossz körülmény eloszlik. Abszolút mindent te teremtesz, ami veled és körülötted történik.

Minden személy, körülmény, helyzet a te életedben, a te javadra van. Neked nem szükséges ismerned az okot! Egyszerűen bízz benne, hogy annak így kell lennie abban a pillanatban. Nagyon könnyű hinni, hogy mi teremtjük a saját valóságunkat, amikor az élet kellemes. Az igazán nehéz és hősies tett, elfogadni ezt a nézőpontot akkor amikor a dolgok nem mennek jól. Valójában minden körülmény semleges, mi döntünk afelől „jó” vagy „rossz” az adott helyzet.
Légy felelősségteljes minden gondolatra és tettedre! Mondd, amit gondolsz és tedd, amit mondasz.
A gondolatok és szavak nagy hatalommal bírnak. Ahogy egyre erősödik kapcsolatod az Univerzummal, szavaid egyre erőteljesebb hatalommal bírnak, nagyon gondosan válogasd meg, hogy mit mondasz! Mindinkább eltűnik az idő a gondolat és a megvalósulás között ezért gondosan ügyelj a saját gondolataidra.
Az emberek hamarosan rájönnek arra a tapasztalataikon keresztül, hogy az ő gondolataik teremtik saját valóságukat, mindazt, ami megtörténik az életükben.
Légy pozitív és törölj minden negatív gondolatot. A szó hatalom és a szó képes megsemmisíteni dolgokat. Tedd ezt. Ez lehetséges más úton is például, ha lila fényt vezetsz keresztül az adott mondaton, személyen vagy területen . A lila
sugár átalakítja a negatív energiákat pozitív energiákká.
Emlékezz arra, hogy ebben az Univerzumban, ahol egy hiány keletkezik valami jön és kitölti azt. Ezért nagyon fontos, hogy amikor elengedsz egy negatív energiát, a helyét mindig töltsd fel Fénnyel.

Üdvözlettel:

Bellatrix

loading...