Angyali üzenetek

Mihály arkangyal azt tanácsolja: tegyük meg az első lépést

 

Most véget vethetünk azoknak a kapcsolatoknak és helyzeteknek, amelyek már nem szolgálják a hasznunkat, és inkább csak visszafelé húznak.

Beszéljük meg egy megbízható személlyel a problémáinkat, és készítsünk új forgatókönyvet. Próbáljunk nagyobb hangsúlyt fektetni a kikapcsolódásra, a feltöltődésre, menjünk ki a természetbe, vízpartra, kiránduljunk.

Mihály arkangyal azt tanácsolja, döntsük el pontosan, hogy milyen irányba szeretnénk haladni, és tegyük meg az első lépést a megfelelő úton. Ha úgy érezzük, hogy összezavarodtunk, hallgassunk a szívünkre, és tudni fogjuk, mit kell tennünk.

Fontos, hogy megszabaduljunk a félelmektől, a kételyektől, szeretettel és bátran kell cselekednünk, és semmiképp ne halogassuk tovább, amit meg kell tennünk.

Ne erőltessünk semmit, hagyjuk, hogy a dolgok maguktól alakuljanak. A nagy kihívást az fogja jelenteni, hogy bár úgy érezzük, hogy fáradtak vagyunk, mégis feltörnek a bennünk szunnyadó energiák.

Ne ostorozzuk magunkat, ne idegesítsük a körülöttünk élőket, akik szintén mindent megtesznek azért, hogy megküzdjenek ezekkel az energiákkal.

Üdvözlettel:

Bellatrix

loading...