Horoszkópok

Horoszkóp március 4. kedd

KOS (március 21-április 20)

A hét második napján valahogy nagyobb feneket kerítesz egy bizonyos dolognak annál, mint amekkora, felesleges összeesküvés elméleteket gyártva folyamatosan. Így azonban nem nagyon fogsz tudni a fontos projektekre koncentrálni, hisz megállás nélkül azzal vagy elfoglalva, hogy görcsölj a helyzetben, ahelyett, hogy haladhatnál a megkezdett utadon előre. Koncentrálj a jelen helyzetre, a folyamatban lévő ügyeidre, a tőled telhető legnagyobb lendülettel rugaszkodj el, hiszen most sokkal fontosabb az, hogy kifogástalan munkát adj ki a kezedből. A jövő pedig bármit hozhat, nem érdemes feszengeni rajta, hisz bárhogyan alakíthatja az élet, úgysem lesz befolyásod felette!

BIKA (április 21-május 20)

Olyasfajta megoldást kínálsz a környezetednek egy bizonyos szituációban a hét második napján, amelynek köszönhetően mindannyian kimászhattok végre a kalamajkából. Ennek okán abszolút felnéznek és hálával gondolnak rád, hisz akkor hozod el a fényt az éjszakába, amikor a legnagyobb szükség van rá. Ez a szituáció most egy tökéletes bizonyíték arra, hogy ha bízol abban, amit csinálsz és a megfelelő időben a megfelelő módon cselekszel úgy, ahogyan a helyzet megkívánja, szinte teljesen biztosan zsebelheted be a sikert. Csak így tovább, ez a profizmus!

IKREK (május 21-június 21)

Egy, a hét második napján adódó vitás helyzetben valaki kérés nélkül áll ki melletted és ez rendkívül jól esik, noha valahogy az az érzésed, hogy az illető nem véletlenül teszi mindezt, esetleg több kapura játszik és valamiféle hátsó szándék vezérli. Mielőtt azonban kérdőre vonnád emiatt, előtte mindenképp győződj meg arról, hogy valóban így történik, majd ha már teljesen biztos vagy a dolgodban, akkor óvatosan utalj rá, hátha kiugrik a nyúl a bokorból és önmagától elmondja, hogy mit és miért mondott. Ne feledd, mindenkit megillet az ártatlanság vélelme!

RÁK (június 22-július 22)

Ha valamire igent mondasz, akkor bizony minden esetben a végsőkig küzdesz azért, hogy a lehető legjobbat hozd ki az adott feladatból, ebből kiindulva tehát elvárod ezt a fajta hozzáállást másoktól is. A mai nap folyamán azonban mégis csalódnod kell valakiben, akiben megbíztál, az illető ugyanis váratlanul faképnél hagyott, miközben te már nyakig süllyedtél a mocsárban. Ne hagyd azonban, hogy az egész helyzet elússzon, magadra maradtál ugyan, de most ne erre összpontosíts, hanem arra, hogy kievickélj a bajból. Szerencsére nem mindenki ilyen a környezetedben, hidd el, rengetegen vannak körülötted, akik önzetlenül segítenek, ha rólad van szó. Drága volt a tanulópénz, de mostantól tudni fogod, ki az igazi barát a bajban!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Noha abszolút nem panaszkodhatsz a teljesítményedre, mégis valahogy hiányérzeted van, azt gondolod, hogy többet is ki tudnál hozni magadból egy rádbízott projekt kapcsán. Általában véve egyébként is hajlamos vagy arra, hogy felelősséget vállalj bármiért, még akkor is, ha nem a tiéd a felelősség terhe. Ez egyfelől roppant nemes dolog, ám egy idő után hatalmas görcs lesz az életed, folyton arra koncentrálsz majd, nehogy hibázz. Hidd el, földi halandóként te sem vagy tökéletes, ha valami nem úgy sül el, ahogy szeretted volna, rá se ránts, igyekezz kijavítani, nem kell a kétségbeesett bűntudatba menekülnöd, hisz bármilyen hihetetlen, ez másokkal is ugyanúgy előfordulhat. Élvezd az életet, hisz neked sincs kilenc belőle!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

A közvetlen környezetedben bizonyos személyek igencsak túljátszák a szerepüket, olyasfajta hatalmat kreálva önmaguknak, amely szerintük feljogosítja őket gyakorlatilag bármire. Mivel azonban neked abszolút nem fér bele az értékrendedbe a viselkedésük, épp ezért igyekezz a lehető legtávolabb maradni tőlük, nehogy nálad is bepróbálkozzanak és annak éles konfliktus legyen a vége. Fontos tudnod, hogy csak azért, mert valaki számon kér rajtad valamit, még egyáltalán nem biztos, hogy neked egyfajta bólogató kiskutyaként kell beszámolnod a legapróbb részletekről is csupán azért, hogy valakiben erősödjön a vezér szerepe. Járd a saját utadat, ne foglalkozz olyan emberekkel, akik ilyenfajta viselkedéssel igyekezzenek elgyengíteni másokat!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Az utóbbi időben folyamatosan azon morfondírozol, hogy miféle új dologba is kellene belevágnod, ami kissé megszínesíti a mindennapokat és új lendületet adhat végre. Mielőtt azonban túlmisztifikálnád a képességeidet, igyekezz olyasféle kihívást találni, amely elérhető számodra is és nem jár nagyobb áldozatokkal. Nincs azzal probléma, ha feszegetni akarod a határaidat, ha kimozdulsz a komortzónádból, ám mivel most az a célod, hogy maradandó élményt szerezz, épp ezért mindenképp olyasmit kellene kipróbálnod, ami biztos sikerrel kecsegtet, s boldogsággal tölt majd el. Nem kell túl nagy kockázatot vállalnod, a lényeg az, hogy élvezd azt, amit csinálsz!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

A hét második napján egyedülálló lehetőség kínálkozik, amelyen nem érdemes sokat hezitálnod. Amennyiben kellőképp biztonságosnak ítéled meg a talajt, abban az esetben nyugodtan lépj rá, hiszen csak ezen az útvonalon juthatsz el a kitűzött célodig. Add át magad a váratlan kalandnak annak érdekében, hogy élményeket és tapasztalatot szerezhess, azzal pedig majd ráérsz később foglalkozni, hogy mennyire volt kockázatos vállalkozás!

NYILAS (november 23-december 21)

Hosszú ideje nem mersz szembenézni egy bizonyos személlyel a tágabb környezetedben, attól tartasz ugyanis, hogy a korábbi konfliktusotok után nem tudod majd megfelelően kezelni a helyzetet, ha az Élet újra úgy hozza, hogy találkoznotok kell. Érdemes azonban belátnod, hogy sokkal nagyobb megkönnyebbülés lesz, ha sikerül legyőznöd a az aggályaidat, s bátran felállsz és szembe mersz nézni a múltaddal. Legyél bátor, hisz azért mégsem az oroszlán barlangjába készülsz!

BAK (december 22-január 20)

A hét második napján gyakorlatilag mindenki tanácstalanul áll körülötted, hogy mégis miként kellene egy igen fajsúlyos ügyet megoldanotok, te viszont a Napnál is világosabban látod a megoldáshoz vezető utat. Igyekezz tehát a tudtukra hozni és megértetni velük, merre kell továbblépnetek ahhoz, hogy mihamarabb, a legkisebb zökkenőkkel a dolog végére érjetek. Az, hogy hallgatnak-e rád és követnek-e az úton, az csakis azon múlik, hogy mennyire vagy hiteles és meggyőző. Büszke lehetsz magadra, hisz ha nem vagy ott, ülhetnétek mindannyian napestig felette, akkor is megoldatlan maradna az egyenlet!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Rendkívüli módon feldühít az, hogy van valaki a környezetedben, aki a céljai eléréséhez felhasznál bizonyos embereket egészen addig, amíg szüksége van rájuk, majd egyszerűen hátrahagyja őket, mint egy defektes biciklit. Mivel az illető nálad is bepróbálkozik, épp ezért határozottan hozd a tudtára, hogy bizony a legrosszabb ajtón kopogtat, te ugyanis semmilyen módon nem állsz rendelkezésre ahhoz hogy bábuként használjon. Ha kellőképp temperamentumos és karakán vagy, akkor világosan fog érteni az üzenetből, te pedig nem fogsz álmatlanul forgolódni éjszakánként. Védd meg az érdekeidet, mielőtt késő lesz!

HALAK (február 20-március 20)

Abszolút nem mondható el rólad, hogy alakoskodó lennél, mindig fontos számodra az őszinteség, bármennyire is nem leszel népszerű, mindig az egyenes utat választod és kimondod a véleményedet. Igazad van, miért is titkolnád, ha az érdekeidről van szó, igenis hallasd a hangodat, hisz neked is meg lehet az álláspontod, amit nem kell elhallgatnod csak azért, mert lehet, hogy az nem egyezik a másokéval. Vállald önmagadat még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik, hisz ettől tudsz majd éjszakánként nyugodtan aludni!

joy

loading...