Angyali üzenetek

Válassz egy angyalkártyát- csodás üzenetet rejt számodra

Első kártya üzenete

A jólét bőségszaruját öntöm eléd. Kérlek, nyílj meg a befogadására. A kincsek egy része ragyogó ötletek, más része lehetőségek alakjában jelentkezik majd. Együtt fáradozunk azon, hogy valóra váltsuk legfontosabb álmaidat. Kérlek, gondjaidat tedd az én vállamra. Isten és én nagyon szeretünk téged, és szívesen segítünk rajtad. Tudjuk, hogy később majd re is támasza leszel valakinek.

Ariel szoros kapcsolatban áll az isteni mágiával, vagyis a legfelsőbb akarat azonnali kinyilvánításával. Abban segít, hogy bevonzzuk az életünkbe a küldetésünkhöz szükséges támogatást. Tudnunk kell, hogy ebben a világban normális és „fény természetű” a csodák előfordulása. Ariel aurája halvány rózsaszínű, és ha rózsakvarcot viselünk vagy tartunk a kezünkben, szívünk még jobban kitárul csodálatos szeretete előtt. Kérjünk tőle bármit, és annak megfelelően fog vezetni bennünket.

Második kártya üzenete

Tekints a felszín mögé, és lásd meg a probléma mögött rejlő igazságot: kivétel nélkül mindenki Isten imádott gyermeke. Ezt mindig tartsd szem előtt, és a szeretet legyen hozzáállásod és a helyzet megoldásának alapja. Még ha a látszat ellene is szól, bizakodj, hogy egy magasabb rendű bölcsesség ügyel rád. Az egyedüli hatalom a szeretet, és a fénye minden látszólagos sötétséget fénybe borít. Törekedj arra, hogy meglásd magadban és másokban e fény szikráját, amely beragyogja az elmédet, a szívedet, a gondolataidat és az egész életedet. Ezt tudván, békére lelsz.

Ha szeretnénk kiegyensúlyozottabbak és nyugodtabbak lenni, forduljunk Chamuelhez. Ő ügyel az ember benső békességére és a világbékére. Nagyon kedves, szeretetteljes és bájos lény, jelenléte könnyed izgalom érzését kelti az emberben. Látja a valódi értékeinket, és feltétel nélkül szeret minket.

Harmadik kártya üzenete

Az érzékenység csodás és hatékony adottság, és nincs olyan, hogy valaki „túlságosan érzékeny”. Ez a képesség segít abban, hogy megbizonyosodj az adott helyzetekben és emberekben meghúzódó igazságról. fontos, hogy bízz a megérzéseidben, intuíciódban és benyomásaidban, és hallgass rájuk. Tölts el egy kis időt egyedül a természetben, hogy továbbfejleszd a képességedet. Kerüld a durva helyzeteket és a gyógyszereket. Szólíts bármikor és bárhol, és én segítek szerencsés ételeket, italokat, társakat és tevékenységeket választani. Tudd, hogy nyugodtan átélheted az érzelmeket, hiszen ez az érzékenységedhez tartozik. Képzeld el, hogy gyönyörű, kékesfehér fénybe burkollak. Ettől minden alacsonyrendű energia szertefoszlik, és szeretetté alakul. És ez a fény segít megkülönböztetni a saját érzéseidet másokétól.

Hániel támogatásával képesek leszünk értékelni természetes ciklusainkat, hangulatainkat és életritmusunkat. Segít, hogy elfogadjuk magunkat mindenestül, jó tulajdonságainkkal, kellemetlen vonásainkkal és árnyoldalunkkal együtt. Forduljunk hozzá, ha bizonytalanok vagyunk magunkban, vagy bánt valami. Hániel erősíti az önbecsülésünket, hogy meglássuk, mennyire csodásak vagyunk.

loading...