Február 23 – Újhold: így teljesíti a kívánságokat
Az újholdnak szerepe van az asztrológiában és mágiában egyaránt.
Igaz a különbség adott, hiszen az asztrológia elemző és előrejelző, tehát belőle leszűrhető eseményekre koncentrál, míg a mágia szolgálatba szeretné állítani az újhold rendkívül változatos energiáit.
Az asztrológia, már megfejtette rég, hogy mit is jelent az újhold, amire a mágia már tud építeni. Energiái segítségével képesek lehetünk hatékony kívánságmágiát végezni, amely könnyebbé és jobbá teheti életünket.
A Hold erejét szolgálatunkba ejteni, nehéz dolog, hiszen akkora erőről van szó, amely képes megmozdítani az óceánok vízét, hatással van időjárásunkra, és tömegek hangulatára, közérzetére. Az erő, amely az újholdban rejlik, sokszorosa a máskor tapasztalható erőknek, tehát lényegesen célszerűbb ilyenkor ráható rituálékat kérni.
Mint minden mágia esetében, itt is fontos, hogy mi is a kívánságunk, mert nem mindegy, hogy mit is várunk el a Hold erejétől. Maga az erő csak pusztán egy energia, amelyet lehet irányítani, viszont azok az erők, amelyek a Hold környékén vannak, már figyelnek ránk és bizony nem mindig a jó oldalon vannak. Akármilyen tévedés okozhat nekünk nagyon komoly bajokat is, hiszen nem tudjuk azt, hogy tudatlan cselekvésünk éppen angyal, vagy démon figyelmét kelti fel.
Minden Hold rituálét pontosan és alaposan szükséges elvégezni, a biztonság és a hatékonyság miatt. Egy dolog biztos, egy kisebb rituálé, ahol csak gyertyát kell gyújtani, még nem kelti fel a Hold szellemeinek figyelmét, viszont ahol már már komolyabb pénzekről, gyógyulásról van szó, ott az energiákat nagyobb mértékben kell navigálni, tehát egy hiba komolyabb következményekkel járhat.
A kívánságnak, mint minden mágia esetében, reálisnak és átgondoltnak kell lennie.
A Hold két területen tud hatni, a szerencse, míg a másik a szerelem. Ilyenkor nagyon sok szerelmi kötést végeznek el, ami sajnos sok olyan gondot okoz, amelyet csak ilyenkor lehet helyre hozni. Kötések oldására is alkalmas ez az időszak.
Szerelmi mágia van, de csak is az fogadható el, amely senkit sem térit le a szabad akarat útjáról. Amennyiben ez történik, ennek nincs helye a fehér mágia világában. Oldásokkal kapcsolatban már érdemes szakemberhez fordulni, hiszen ahol sötét erők vannak, ott a veszélyek is lényegesen nagyobbak.
A kívánságaikat érdemes hát alaposan megfontolnunk, ha pedig valami nagyobb dolgot akarunk, akkor alaposan készüljünk fel a rituáléra, vagy keressünk szakembert annak elvégzéséhez.
A legnépszerűbb praktika, amikor azt szeretnénk, hogy kívánságunk valóra váljon, a Hold segítségével. Leggyakrabban ezt alkalmazzák, viszont ahogy fentebb is céloztam rá, komolyabb kívánságokhoz, komolyabb rituáléra van szükség.
Ahogy feltűnik a Hold, azonnal meg kell gyújtanunk egy szál gyertyát, ami mellett, nagyon mélyen, meditálnunk kell.
Üdvözlettel:
Bellatrix
Forrás: astro24.hu