Horoszkópok

Horoszkóp február 11. kedd

KOS (március 21-április 20)

Olyasfajta feladatot zúdítanak a nyakadba a feletteseid a hét második napján, amely rendkívül nagy falat számodra, ugyanakkor mégis a lehető legtökéletesebb eredményt várják tőled. Mielőtt azonban az első kétségbeesés úrrá lesz rajtad, keress egy olyan alternatívát, amely elvezet majd a megoldáshoz és amelynek segítségével végül olyan produktumot tudsz felmutatni, amely másokat is elégedetté tesz majd. Amennyiben az első pillanatban meghátrálsz és inkább hangosan kimondod, hogy ezt nem tudod megcsinálni, abban az esetben egyrészt magadnak is csalódást okozol, másrészt pedig senki nem fog semmit rád bízni, mondván, úgy sem vagy alkalmas a feladatra. Ez tehát az a pillanat, amikor bizonyíthatod a rátermettségedet, csupán egy kis magabiztosságra van szükséged. Ha nem sikerül, az sem a világ végre, legalább elmondhatod azt, hogy megpróbáltad!

BIKA (április 21-május 20)

Borzasztóan frusztrál egy bizonyos dolog, egyelőre azonban nem igazán mered hallatni a hangodat, túlságosan félsz ugyanis attól, hogy elnyom a tömeg. Azt viszont ne feledd, ha valamely helyzetben nem érzed komfortosan magad, arról előbb-utóbb tenned kell, hiszen másképp egyre inkább frusztrálttá válsz majd, mely semmi jót nem terem sem hosszabb-, sem pedig rövidebb távon. Ne félj tehát kimondani a véleményedet, avagy változtatni a helyzeten, vértezd fel magad egy kis bátorsággal és önvizalommal, hiszen a magabiztosság elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelőképp ki tudj állni magadért. Eljött a te időd, most kell felállnod és legyőznöd önmagadat!

IKREK (május 21-június 21)

Igyekszel egy bizonyos történést mindenáron titkolni, amely a múltadra vet komoly árnyékot, s melyet kifejezetten szégyellsz mások előtt nyíltan vállalni. Bármennyire is igyekszel azonban, rá kell jönnöd, hogy amíg szembe nem nézel vele és le nem zárod a múltat, egészen addig lebeg majd körülötted, beárnyékolva a jelenedet is. Épp ezért vegyél egy mély levegőt és nyúlj vissza annak érdekében, hogy ne az élet kényszerítsen rá egy váratlan pillanatban, amikor semmilyen módon nem lehetsz felkészülve rá. Hidd el, jobb előbb, mint utóbb!

RÁK (június 22-július 22)

Régóta komolyan foglalkoztat a gondolat, hogy valami olyasmibe vágj bele, amely ugyan most még teljesen ismeretlen számodra, ám ebben rejlik számodra az izgalma is. Épp ezért a hét második napján elhatározásra jutsz, miszerint nem húzod tovább az időt, hisz a körülmények jelenleg a legideálisabbak ahhoz, hogy meg tudd valósítani azt, amire hosszú ideje vágysz. Fel kell azonban készülnöd arra, hogy valószínűleg elég nagy áldozatokkal jár majd az, hogy végül pontot tehess a végére és sikeres lehess, amennyiben azonban visszatekintesz majd a hosszú utadra, abban az esetben bizony rá fogsz jönni, hogy mennyire megérte áldozatot hozni a boldogságod érdekében!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

Általában véve nem-igen szeretsz kockázatos manőverekbe kezdeni, nehezen abszolválod a rizikós feladatokat, folyamatosan frusztrál ugyanis a veszély, maga. Amennyiben azonban sosem lépsz ki a komfortzónádból, abban az esetben soha nem is fogsz tudni komolyabb sikereket elérni, épp ezért érdemes elgondolkodnod azon, hogy emeld a tétet. Merj olyasfajta őrültségekre vállalkozni, amelyek sikerélményt okozhatnak végre, hidd el, a kockázatos játékok adják meg az életre szóló élményeket is, ha ugyanis mindig arra mész, hogy óvatosan lépkedj lassú tempóban, akkor igaz, elesni ugyan nem fogsz, de soha nem is fogsz tudni maradandót alkotni! Aki mer, az nyer – ezt az örök mondást ne feledd!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

A hét második napján szeretnél egy igen-igen régóta húzódó ügynek maradéktalanul pontot tenni a végére annak érdekében, hogy végre más projektekkel foglalkozhass. Ennek érdekében tehát érdemes kizárnod a zavaró körülményeket, helyezd a tennivalóidat logikai sorrendbe és helyezd ezt a bizonyos ügyet annak legelejére. Amennyiben kellőképp hatékony vagy, abban az esetben sikerülhet pontot tenni a végére, te pedig végre fellélegezve, szabad emberként léphetsz tovább a következő mezőre!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

Titkon borzasztóan reménykedsz valamiben, már-már olyannyira beleélve magad a dologba, hogy szinte biztosra veszed, hogy amit nagyon szeretnél, az meg is fog történni. Mivel azonban ez a fajta rózsaszín köd nagy csalódást is tud okozni, épp ezért bármilyen nehéz is, igyekezz a racionalitást nem figyelmen kívül hagyni, hogy ne érjen hideg zuhanyként, amennyiben esetleg a vágyad nem teljesedik be. Nyugodt a lelkiismereted azonban csak akkor lesz, ha mindent megteszel azért, hogy elérd azt, amire olyannyira vágysz jelen pillanatban, hisz tettek nélkül korántsem biztos, hogy az öledbe hullik majd!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Egy bizonyos projekt kapcsán csapatban kell együtt dolgoznod a munkatársaiddal, ami szerencsére nem okoz gondot számodra, hisz hatalmas toleranciaküszöböd és alkalmazkodó képességed teszi lehetővé azt, hogy igazi csapatjátékosként tudj működni. Mindenkinek megvan a dologban a szerepe, épp ezért te a saját feladatodra koncentrálj és arra, hogy azt, amit csinálsz, a lehetős legtökéletesebben tudd teljesíteni, hisz minden puzzle-darabnak illeszkednie kell egymáshoz annak érdekében, hogy végül egy egészként is tökéletesen mutasson az eredmény. Jó kis csapat vagytok, amely téged nagy boldogsággal tölt el, hisz végre van egy közösség, ahol jól érzed magad!

NYILAS (november 23-december 21)

Van valaki a környezetedben, akinek rátermettségedet szeretnéd mindenáron bizonyítani, mert úgy érzed nem ismeri el kellőképpen azt, amit csinálsz. Vigyázz azonban, hogy a nagy bizonyítani akarásodban nehogy olyasfajta hibát kövess el, amely miatt kárbavész az egész munkád és a lukak befoltozásával töltheted az időd. Amennyiben azt a tudást és tapasztalatot használod fel, amivel rendelkezel, abban az esetben biztosan nem fog elmaradni a hatás sem. Egyet azonban ne feledj: bárki bárki mond vagy éreztet veled, elég vagy úgy, ahogy vagy. Nem kell sem többet mutatnod magadból, se más, tőled teljesen idegen és távol álló helyzetekbe sodornod önmagad. Nem is biztos, hogy bárki bármi ilyesmit várna el, még az is lehet, hogy kissé túlmisztifikálod a másikat. Add magad és abból nem lehet baj!

BAK (december 22-január 20)

Szilárd meggyőződéssel álltál ki a véleményed mellett egészen idáig, még akkor is, ha a környezetedben élőkkel abszolút mértékben szembe kellett menned. A hét második napján azonban olyan váratlan fordulatok bizonytalanítanak el, amelyek erőteljesen befolyásolhatják az események alakulását. Most még van időd visszafordulni, ha nem vagy biztos a dolgodban, kérd ki mások véleményét, de vaktában semmiképp ne kezdj bele semmibe! Győződj meg róla, hogy jól látod a helyzetet, és csak akkor indulj el, ha eltántoríthatatlanul magabiztos vagy!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Rendkívül fontos neked mások elismerése, olyannyira, hogy mostanra gyakorlatilag abszolút a környezeted elvárásai szerint éled az életed. Mivel azonban te is pontosan tudod, hogy egyrészt ez hosszútávon sem neked nem jó, másrészt az önazonosságtól teljesen távol éled az életed, épp ezért eljött a pont, hogy saját magad helyezd végre előtérbe. Neked is van önálló gondolkodásod, véleményed, értékrended, nincs szükséged arra, hogy egy másik vagy egy harmadik személy mondja meg, épp tetszik-e neki, amit csinálsz vagy változtass rajta. Állj a sarkadra és vetkőzd le a kisebbségi komplexusodat!

HALAK (február 20-március 20)

Olyannyira hajtod a szekeret, oly annyira sikeréhes vagy, hogy gyakorlatilag akár az egészséged is hajlandó vagy feláldozni azért, hogy maradandót alkothass. Mielőtt azonban bármiféle hézag keletkezne az egészségedben, mindenképp érdemes elgondolkodnod azon, hogy hosszútávon megéri-e az, hogy esetleg kidőlj a sorból és lehetséges módon hiábavaló legyen az eddig megtett utad. Mivel semmi sem olyan fontos, mint az hogy fizikailag is jól érezd magad, épp ezért csak addig hajts valamit, amíg van benned elegendő szussz hozzá. Ha pedig valami a határaidon esik, nem is érdemes harcolnod érte olyan áron, hogy esetleg ne látod a kárát. Ne feledd: első az egészség!

joy

loading...