Őrangyalod azt mondja: Bármelyik pillanatban történhet valami csodálatos dolog
Őrangyalod feladata: a pozitív megnyilvánulás, a könyörületesség tanítása
Őrangyalod már születésed pillanatában melletted áll. Tőled függ, hogy segítségül hívod-e, amikor szükséged van rá. Ő az, aki életfeladatod megvalósításában, a sok-sok próbával járó, nehéz úton végtelen szeretetével önzetlenül támogat.
Őrangyalod most azt üzeni neked:
Az élet csodálatos, attól a pillanattól fogva, hogy képesek vagyunk feltétel nélkül szeretni.
A nagylelkűség a bensőnkből fakad, mely utat mutat a barátságnak és a szeretetnek.
Bármelyik pillanatban történhet valami csodálatos dolog, számtalan lehetőséget mutatva neked, a munka és magánélet terén egyaránt.
Talán úgy érzed épp magad, mint akin csak a csoda tud már segíteni. Légy nyitott az isteni segítségre, bármilyen meglepő úton-módon érkezzen is.
Azzal, hogy átadod a félelmeidet Istennek, kitárod a csodák kapuját is.
Azzal, hogy átadod a félelmeidet Istennek, kitárod a csodák kapuját is.
Adj elsőbbséget azoknak a dolgoknak, amelyek leginkább felkeltik érdeklődésedet, haladj afelé, ami fontos számodra, és ne hagyd holnapra azt, amiről úgy gondolod, hogy ma kellene megélned. Még akkor sem, ha számos olyan kötelezettséged van, ami ezt megakadályozná.
loading...