HOROSZKÓP január 30. csütörtök
KOS (március 21-április 20)
A hét második fele tűnik a legalkalmasabb arra, hogy mindenki számára bebizonyítsd, mennyi bátorsággal és akaraterővel rendelkezel, ha mindenáron szeretnél elérni valamit. Olyan alkalom adódik ugyanis, amely lehetővé teszi azt, hogy megkapd, amire olyan hosszú ideje vágysz már, az oda vezető út azonban nem tűnik zökkenőmentesnek. Szükséged lesz tehát minden tudásodra, kreativitásodra és bátorságodra ahhoz, hogy kiállj minden próbát és a végén magadénak tudhasd a győzelmet. Vértezd fel magad az említett erényekkel, állj a sarkadra és indulj el a sikerhez vezető úton, felkészülve arra, hogy komoly küzdelmet kellhet folytatnod! Hajrá!
BIKA (április 21-május 20)
Noha kissé össze-visszaság van körülötted a hét második felében, ugyanakkor megnyugtat a tudat, hogy bőven akadnak támogatóid, akik mindenben melletted állnak. A hozzád legközelebb állók abszolút a segítségedre sietnek és bátran állnak mögéd, hiszen ők azok, aki nem csak ebben a szituációban, hanem mindig melletted állnak és támogatnak, ha kell, akkor veled örülnek vagy villámhárítóként működnek. Szerencséd van, nem mindenki mondhatja ugyanis el magáról, hogy olyan kiváltságos helyzetben van, amelyet te bátran elmondhatsz. Igyekezz óvni ezeket a kapcsolatokat, vigyázz rájuk és éreztesd velük, hogy ők is bármiben számíthatnak rád!
IKREK (május 21-június 21)
A mai nap folyamán lehetőséged nyílik arra, hogy új feladatban próbáld ki magad, ám az ismeretlen miatt az első pillanatban megremeg a lábad, rögtön elbizonytalanodsz, hogy vajon képes vagy-e arra, hogy jól teljesíts. Amennyiben veszel egy mély levegőt, abban az esetben rá fogsz jönni arra, hogy tulajdonképp vonz az izgalmas kihívás, amelyben ha nem próbálnád ki magad, akkor bizonyosan hosszú ideig bánnád, emiatt nem érdemes sokáig hezitálnod. Ugorj fejest az ismeretlenbe és legyél nyitott arra, ami veled szembe jön, ne feledd: semmi nem történik véletlenül, épp ezért az is lehet, hogy te most értél meg erre a nagyobb volumenű kihívásra!
RÁK (június 22-július 22)
A hét második felében egyfajta versenyhelyzet alakul ki a munkahelyeden, ahol bizony észnél kell lenned annak érdekében, hogy ne érhessen semmiféle meglepetés és mások nehogy elvigyék dobogós helyet előled. Pontosan tudod, hogy mit kell csinálnod, már csak egy ütős taktikát kell felállítanod ahhoz, hogy mindenkinél jobb lehess, ne késlekedj tehát, hisz ma még előnyben vagy, de ki tudja, mit hoz a holnap. Küzdj meg mindenkivel a sikerért, arra ügyelj azonban, hogy a saját értékrendeden ne lépj túl, illetve hogy ne legyen később sem lelkiismeret furdalásod. A fair-play szellemében küzdj tehát a sikerekért!
OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)
Akad valaki a környezetedben, akivel kapcsolatban azt érzed, hogy kissé eltúlozza azt a féltő gondoskodást, amivel körbeölel, gyakorlatilag az életed minden szegmenséről tudni szeretne ugyanis. Noha te roppant hálás vagy ezért kissé mégis soknak érzed ezt a fajta szeretetet, épp ezért, mielőtt még a kapcsolatotokon csorbát ejtene a dolog, előtte igyekezz nagyon finoman és óvatosan közelítve megértetni az illetővel, hogy ugyan nagyra értékeled a törődést, azért vannak önálló gondolataid és időnként jól esik a saját utadat járni, egyedül meghozva számodra fontos döntéseket. Amennyiben fontos vagy számára, abban az esetben elfogadja majd a kérésedet!
SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)
Hosszú ideje borzasztó nagy elánnal dolgozol egy számodra fontos ügyön, ám attól rettegsz minden pillanatban, hogy mi történik, ha véletlenül hibázol, illetve ha megbotlasz, az milyen következményekkel járhat. Emiatt a folyamatos félelem miatt azonban elfelejted élvezni azt, amit csinálsz, ettől ugyanis egy frusztrált, erőltetett, kicsikart maszlaggá válik az egész. Nem érdemes ennyire görcsölni az aktuális tevékenységen, hisz sokkal nagyobb lehetőséget adsz magadnak a hibázásra. És ha hibázol? Szerinted minden ember tökéletes? Na ugye, hogy nem! Lazíts inkább, élvezd az életet és a lehető legtöbbet hozd ki magadból, így akár sikerül, akár nem neked már mindenképp nyugodt lesz a lelkiismereted!
MÉRLEG (szeptember 24-október 23)
Annyi feladatot kaptál a nyakadba a hét második felében, hogy azt sem tudod, hirtelen mihez kezdj velük, emiatt kétségbeesett kapkodásba kezdesz annak érdekében, hogy minden maradéktalanul beleférjen. Be kell azonban látnod, hogy ez a nap is csak huszonnégy órából áll és neked is véges az energiád. Most abszolút nincs idő arra, hogy ezeken a dolgokon meditálj, mielőtt tehát a fejedre omlana minden tokkal, vonóval, előtte válassz egy jó taktikát, állíts fel egy fontossági sorrendet és úgy haladj végig azokon a feladatokon, amelyekbe belekezdesz, hogy semmit ne hagyj befejezetlenül. Amennyiben nem lankad a figyelmed és megfelelően koncentrálsz az aktuális tennivalóra, nap végére sikerülhet mindennek pontot tenned a végére. Hajrá, tedd oda magad!
SKORPIÓ (október 24-november 22)
Ugyan a legkevésbé sem számítottál rá, mégis a hét második felében olyasfajta lehetőséget sodor utadba az Sors, amelyről azonnal tudod, hogy ez a lesz számodra a nagy kiugrási lehetőség. Ennek megfelelően ne is gondolkodj, egyszerűen ragadd meg, hiszen ez a „soha vissza nem térő” kategóriából való, épp ezért minden mást tegyél félre, csakis erre az egyetlen egy kihívásra koncentrálj, amely végül elvezet a sikerhez és joggal zsebelheted be az elismeréseket is. Mondj nemet mindenkinek, aki megpróbál elterelni az útról mindenféle más programokkal, hisz neked most semmi más nem számít, csak és kizárólag ez az egyetlen egy lehetőség. Hajrá!
NYILAS (november 23-december 21)
Általában véve kifejezetten kerülöd a konfliktushelyzeteket, ha bármi olyasmi történik, ahol elveszíted a biztonságérzeted, akkor azonnal kihátrálsz és elmenekülsz a helyzetből. Időnként vannak azonban olyan szituációk, amelyekben ki kell állnod magadért és az igazadért annak érdekében, hogy megvédhesd a becsületed. Kevés olyan ember van, aki kifejezetten keresi a konfliktusokat, de amennyiben provokatív helyzetben találod magad, nem kell lehajtott fejjel állnod, ha úgy érzed, jogtalanul bántanak. Erős vagy, bátor vagy, ha nincs vaj a füled mögött, miért hagynád magad?
BAK (december 22-január 20)
Olyasfajta feladattal bíznak meg a hét második felében, amely igencsak távol áll tőled minden szempontból, ám nemet mégsem tudtál mondani, hisz nem akartál emiatt semmiféle konfliktushelyzetet generálni. Az első pillanatban azonban a fejed vakarva állsz, fogalmad sincs, hogyan oldd meg a szituációt, hisz korábban köszönőviszonyban sem voltál az ilyesfajta feladatokkal. Mivel azonban nincs más választásod, mint nekirugaszkodni, így szedd össze minden tudásodat, használd azt a sok-sok tapasztalatot, amelyet évek hosszú során sajátítottál el és némi logikával oldd meg a helyzetet. Meglátod, minél előbb végzel, annál hamarabb szabadulsz fel minden szempontból, ennek megfelelően érdemes most elsősorban erre koncentrálnod!
VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)
Akad valaki a környezetedben, aki mindenáron igyekszik a szőnyeg alá söpörni egy elég komoly problémát, amely számodra meglehetősen zavaró, hisz téged is hátráltat, mert amíg meg nem oldja, addig mindannyian benne ragadtok a szituációban. Igyekezz tehát az illetővel logikus úton megértetni, hogy ugyan elfogadod, hogy nehéz szembenézni a problémával, mégis muszáj lesz lezárnia valamiképp. Amennyiben szükségét látod, biztosítsd arról, hogy számíthat rád, mellette fogsz állni, csak legyen annyi bátorsága, hogy pontot tesz a dolog végére. Mindenkinek könnyebb lesz az élete ezután és ami a legfontosabb, hogy a tiédet sem frusztrálja már tovább.
HALAK (február 20-március 20)
Kezdesz kimerülni a heti nagy teljesítménytúrán, ennek okán csütörtökre nem-igen bírod már a tempót tartani. Okosabban teszed ezen a ponton, ha megállsz, fújsz egyet és kicsit másra koncentrálsz, hiszen a mentális megerőltetés sem tesz túl jót sem rövid, sem pedig hosszútávon. Mindenki meg fogja érteni, hogy szükséged van egy kis szusszanásra, ha pedig összeszedted magad, akkor ráérsz továbbmenni, hidd el, semmiről nem maradsz le, ellenben újult erővel sokkal gyorsabb tempót tudsz majd diktálni!
joy