Jóslás

A Tarot egy nagy változás előtt álló életszakasz bekövetkeztét jelezi

A Tarot több mint jóskártya – önismeretet fejlesztő meditációs eszköz is. Évezredes ősi tudást közvetít felénk.

Az események lelki megélésére, a nem várt, egyben elkerülhetetlen külső behatások megítélésére, egy új, még az előzőektől is eseménydúsabb út felfedezésére, esetleges lemondásokra, egy elválásra hívja fel a figyelmet. Mindez egy-egy lehetőség, melyek újdonság varázsával tölthetik fel lelkedet.

Megszabadíthatod magad minden negatív érzéstől, s örömmel fedezheted fel, majd fordíthatod saját előrehaladásodra az új ismereteket, ismeretségeket. Fogadd a sors ajándékaként ezt a nehéz megélésnek tűnő, mégis boldogságot hozó termékeny időszakot.
Nézd meg, mit jósol neked a Tarot  a csillagjegyed szerint!
Kos Tarot jóslás: A Csillag

Ez a kártya sorszerű eseményeket jelez. Bár az élet „osztja ezt a lapot”, rajtad múlik, miként élsz a most kibontakozó lehetőségekkel. A csillagok ugyan kijelölhetnek egyfajta utat, de a szabad döntés lehetősége a te kezedben van. Elképzelhető, hogy nemrég találkoztál, vagy most találkozol majd a karmikus társaddal, de neked kell döntened, vállalod-e ezt a fontos tanulságokkal járó szerelmet.

Bika Tarot jóslás: a Kardok ásza

Ez a tarot kártya jelzi, hogy a tudati fejlődés lépcsőin most nagy esélyed van előre lépni. Értékeléseid, meglátásaid tiszták, képes vagy egészben, nagy rálátással kezelni az életedet, és ez a száraz tényekkel ellentétben a valódi megvilágosodást hozhatja el a számodra. A tarot jóslata szerint bízhatsz a gondolataidban, helyzetértékelésedben, mert azt most a tisztaság világítja be.

Ikrek Tarot jóslás: a Hold

A Hold nevű lapot húztad, ami a lélek mélységeibe világít le. A tudatalattiba száműzött érzések most valamiképp megmutatkoznak, de kellő tudatossággal és a szembenézés bátorságával a félelmeket legyőzheted. Elképzelhető, hogy kapott néhány olyan sebet a lelked, amelyek még nem gyógyultak be, de most lehetőséged van a teljes regenerálódásra.

Rák Tarot jóslás: a Remete

Az elmélyülés, a lelki fejlődés szükségességére hívja figyelmedet ez a lap. Nagyon fontos, hogy tisztázd magadban, ki vagy, és mire vágysz. A következő időszak intenzív élményeket hoz számodra. Őrizd meg kívülállásodat, és figyelj arra, mit akar tanítani neked az univerzum!

Oroszlán Tarot jóslás: a Nap

Az életörömöt jelenti ez a Tarot lap. Azt mutatja neked a választott kártyád, hogy most a belső, sugárzó életöröm megélését kell erősítened magadban. Fordulj a Nap felé, vedd észre, mi az, amiből táplálkozhatsz, mi az, ami erősít, békéssé és harmonikussá tesz téged.

 

Szűz Tarot jóslás: a Botok nyolcas

Világos, egyértelmű kommunikáció – erre van szükség most a problémák tisztázásához. Van valaki az életedben, akivel szemben nem mered vállalni a véleményedet, az álláspontodat? Nos, a Tarot üzenete szerint egyértelműen ez jelenti a mélyben meghúzódó problémát. Ha ezt legyőzöd, akkor már nem akadályoz semmi a boldogságban.

Mérleg Tarot jóslás: a Császár

Ez a lap a döntés fontosságát hangsúlyozza. Aktív cselekvésre késztet, most az akarat játssza a főszerepet. Azt üzeni neked ez a kártya, hogyha vágysz valamire, vagy valakire, akkor hagyj fel a töprengéssel, az igenek és nemek folytonos mérlegelésével, most a tettek mezejére kell lépned. Új szerelmi kapcsolatot is jelezhet.

Skorpió Tarot jóslás: a Botok királynője

Ez a Tűz elem víz aspektusa, jelzi a hatalmas átalakító erőt és a tüzet, ami előre hajt. Dolgoztál magadon, és ez sikeres volt: le tudtál zárni olyan problémákat, amelyek akadályoztak a boldogság megélésben.

Nyilas Tarot jóslás: a Főpap

Áldást, égi védelmet és iránymutatást jelez. A lelki elmélyülés szükségességét is mutatja, ami elvezethet az ősi bölcsesség megéléshez, a szellem és a lélek egységéhez. Ahol megjelenik ez a lap, ott fontos a tiszta erkölcs és a nemes szándék.

Bak Tarot jóslás: a Mágus

A bölcsességet, teremtő tudatosságot jelzi ez a lap. Olyan sorsszerű helyzetek megjelenésére figyelmeztet, amelyek nagyfokú átalakulást hoznak, vagy azt kívánnak meg. Fogadd őszinte hálával ezt az isteni adományt!

Vízöntő Tarot jóslás: a Kardok kettes

A belső béke lapja ez. Talán a közelmúltban kényszerültél választásra, vagy mostanság kerülsz döntés elé, de mindenképp fontos, hogy a választ lezárás is kövesse, ne tépelődj tovább. El kell fogadnod, hogy a boldogság nem a tökéletességben rejlik, hanem annak ellenére születik meg, hogy semmi sem tökéletes. Ha képes vagy önmagadat, a másikat és az életedet is szeretni ebben a tökéletlenségben, az vezethet el a lelki békédhez.

Halak Tarot jóslás: a Kelyhek hármas

Ez a tarot kártya azt jelzi, hogy képes vagy a lehető legtisztábban és legőszintébben kinyilvánítani a szeretetedet. A Kelyhek hármas lapja a bizalom, az adni vágyás, az önzetlenség kártyája. Különleges bátorságra vall, hogy félre tudod tenni a kételyeidet, és teljesen átadod magad az érzéseidnek. Magasabb szintű tapasztalásokhoz és megélésekhez vezet ez a szerelemben. Ez az égi adomány boldoggá teszi a párodat, vagy ha szingli vagy, rövidesen elhozza a nagy szerelmet az életedbe.

loading...