Horoszkópok

HOROSZKÓP január 6. hétfő

KOS (március 21-április 20)

Igazságot kellene tenned egy vitás helyzetben a hét első napján, ráadásul mindezt nagyobb plénum előtt kellene megtenned. Mivel azonban te általában véve konfliktuskerülő embernek tartod magad, épp ezért nem is igen szeretsz ilyen szituációkban a tömeg elé állva vállalni az álláspontodat, attól félve, hogy esetleg még jobban összegabalyodnak a szálak, arról nem beszélve, hogy te is kellemetlen helyzetbe kerülhetsz. Mivel azonban akadnak olyan helyzetek, ahol elkerülhetetlen az, hogy hallasd a hangodat, épp ezért bátran merd felvállalni azt, amit képviselsz, hisz így nem csak, hogy nagyobb respekted lesz a többiek szemében, de a lelkiismereted is sokkal nyugodtabb lesz!

BIKA (április 21-május 20)

A vártnál jóval több időt kell eltöltened egy bizonyos feladattal a hét első napján, hisz ugyan kimatekoztar az egyenletet, ám most mégis úgy tűnik, hogy valahol elszámítottad magad, ennek okán tart tovább az eredmény felmutatása, amely kissé bosszús hangulatot vált ki belőled. Ha azonban kicsit gondolkodsz a felesleges bosszankodás helyett, rájöhetsz, hogy amennyiben tökéletes eredményt szeretnél a jövőben felmutatni, abban az esetben sokkal jobban megéri most rááldozni az idődet és energiádat, semmint a célvonalnál karba tett kézzel várni a serleget valami olyasmiért, amivel szinte köszönőviszonyban sem voltál egész verseny alatt!

IKREK (május 21-június 21)

Bizonytalannak érzed a helyzetedet, eddig ugyanis teljesen megvoltál győződve arról, hogy megingathatatlanul biztos lábakon állsz, egy váratlan csalódás miatt azonban megremegnek és nem tudod, hogy ebből hatalmas esés lesz, vagy sértetlenül megúszod. Igyekezz tisztázni a helyzetet, keresd meg az okokat, alaposan vizsgáld meg a következményt ahhoz, hogy levonhasd a megfelelő konzekvenciát és továbbléphess. Igyekezz megtalálni az egyensúlyt, amely ismét magabiztossá tehet, mert sokkal komfortosabban érzi magát az ember, ha nem remeg a lába. Ne hagyd, hogy ez a bizonyos csalódás visszavegyen a lendületedből, ne feledd, kiűztél magad elé egy célt és el szeretnéd érni, ennek érdekében mész előre már hosszú ideje. Meg ne állj előtte néhány méterrel!

RÁK (június 22-július 22)

A hét első napján egy bizonyos feladat határidejének közeledtével be kell látnod, hogy sehol sem tartasz, illetve semmi nem halad úgy, ahogy eltervezted és ez rendkívülien kétségbe ejt. Az első pillanat után a következőben azonban térj magadhoz és alaposan gondold végig, milyen taktikával lehetsz a lehető leghatékonyabb anélkül, hogy komolyabb hibát elkövetnél. Hidd el, van megoldás, csak meg kell találnod, amennyiben pedig sikerült felállítanod a tervet, abban az esetben azonnal kezdj neki a folyamat lezárásának, hisz most nincs idő arra, hogy háromszor körbejárd a folyamatot. Egyszerűen bíznod kell a saját képességeidben és abban, hogy megvan benned az a tudás, amellyel nem lehet gond a végcél elérése! Hajrá!

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23)

A hét első napján szeretnéd behozni minden lemaradásodat, ennek érdekében iszonyatos tempót diktálsz, amelyben igen nagy rizikófaktorral követhetsz el hatalmas hibát is. Most kell azonban óvatosnak lenned, hisz egyszerre két végéről nem lehet a gyertyát égetni, igyekezz tehát felállítani egy rendszert és aszerint haladj előre olyan sebességgel, amely még lehetővé teszi azt, hogy megfelelő módon koncentrálva fejezhess be mindent, amit szeretnél. Ne hagyd magad kizökkenteni, hisz neked most egyetlen egy célod van, mégpedig az, hogy pontot tehess a folyamatban lévő ügyek végére annak érdekében, hogy aztán nyugodtan adhasd át magad a pihenésnek!

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23)

Mostanra kezdesz bele fáradni az örökös bizonytalanságba, egyszerűen fogalmad sincs, hogyan old meg azokat a nyitott kérdéseket, amelyeket muszáj lenne most már pontot tenned a végére. Szerencsére azonban nem vagy egyedül, olyan emberek vesznek ugyanis körbe, akik mind tudásban, mind tapasztalatban előrébb járnak nálad, bátran kérj tehát tőlük segítséget. Nem kell egyedül törnöd az utat egyetlen csákánnyal a kezedben, hisz akad bőven olyan személy a környezetedben, aki önzetlenül siet, aki hajlandó áldozatokat hozni érted. Légy hálás ezekért az emberekért és mindenképp igyekezz viszonozni az áldozatkészségüket!

MÉRLEG (szeptember 24-október 23)

A hét első napján rég nem látott ismerős keres fel, akivel nagyon hosszú ideje nem volt alkalmad találkozni, ám most annál nagyobb melegség önti el a szíved az illető láttán. Töltsetek egy kis időt együtt, beszélgessetek, egy napra felejtsétek el a gondjaitokat, egyszerűen csak egymásra figyeljetek, a külvilágot kizárva. Határozottan jót fog tenni, ha legalább most nem a téged nyomasztó problémákon jár az eszed. A nap végén visszatekintve az élményre levonhatod a következtetést, mely szerint lehet, hogy érdemes lenne gyakrabban találkoznotok!

SKORPIÓ (október 24-november 22)

Valaki mindenáron szeretne a bizalmadba férkőzni a hét első napján, te pedig akárhogy is gondolkodsz, nem tudod megfejteni, mit szeretne tőled, illetve hogy miért nyomul ennyire gátlástalanul, minden eszközt bevetve. Nem kell azonban mindenféle összeesküvés elméleteket gyártva megfejtened a rejtélyt, egyszerűen kérdezz rá, hogy miért legyeskedik egyfolytában körülötted, próbáld megtudni, mik a céljai ezzel. Ha gyanúsnak találod a közeledést, akkor egész nyugodtan állj a sarkadra és határozottan hozd a tudtára, hogy nagyon rossz ajtón kopogtat, jobban teszi, ha inkább tovább áll, mert nem vagy vevő a játékára!

NYILAS (november 23-december 21)

A környezetedben akadnak olyanok, akik megpróbálnak másokat manipulálni, ahhoz, hogy érvényesíthessék a saját akaratukat, te pedig értetlenül állsz a helyzetben, mert el sem akarod hinni, hogy egyrészt ők ilyesfajta eszközökkel törtetnek előre, másrészt pedig vannak olyan, kissé naiv emberek, akik bedőlnek a manipulációnak. Nem érdemes azonban közbeavatkoznod, hisz ha rájönnek a manipulátorok, hogy le szeretnéd leplezni őket, nem sajnálnak majd semmilyen eszközt ahhoz, hogy ártsanak neked, egyszer, s mindenkorra megtanítva arra, hogy ne üsd bele az orrod mások dolgába. Hidd el, nem érdemes belemásznod ebbe, minek nehezítenéd még jobban az egyébként sem túl egyszerű életed?!

BAK (december 22-január 20)

A hét első napja a rohanásé, utolsó előtti pillanatban bíznak ugyanis rád egy elég nagy felelősséggel bíró feladatot, amelyet még ma meg kell tudnod oldani. Emiatt az első pillanatban rendkívüli módon felbosszantod magad, a másodikban kezdesz kétségben esni, hogy hogyan fogsz tudni mégis ilyen rövid idő alatt felmutatható eredményt produkálni úgy, hogy az mindenki számára elfogadható is legyen. Ha azonban mindezeket némi önkontrollal sikerül félretenned, beláthatod, hogy egyáltalán nem véletlenül kaptál ekkora falatot, pontosan tudják ugyanis, hogy te vagy az arra legalkalmasabb személy, aki anélkül tudja megrágni, hogy a torkán akadna. Igyekezz ebből a szemszögből vizsgálva a helyzetet mielőbb nekiveselkedni a dolognak annak érdekében, hogy aztán nyugodtan pihenhess este egy pohár finom bor társaságábn!

VÍZÖNTŐ (január 21-február 19)

Valami, amin régóta dolgoztál, a hét első napján nem épp a terveidnek megfelelően sül el, ami az első pillanatban eléggé elkeserít. Amennyiben azonban jobban belegondolsz, semmi nem történik véletlenül, minden nap lehet okulni a hibákból és a megfelelő konzekvenciát levonva továbblépni, illetve legközelebb megfelelően alkalmazni egy hasonló szituációban. Ne keseredj el, nem vagy az a típus, aki arra született, hogy állandó veszteséggel küzdjön és mindig csalódottan kullogjon el, ez most nem úgy sikerült, ahogy elképzelted, de legalább ma is tanultál valamit. Ez a nap sem tart örökké, holnap egy új napra ébredsz új lehetőségekkel!

HALAK (február 20-március 20)

Általában igyekszel saját erődből megoldani a problémáidat, elég edzettnek gondolod ugyanis magad ahhoz, hogy megküzdj bármilyen akadállyal. A hét első napján azonban mégis a képességeiden kissé túlmutató helyzettel kell megbirkóznod, amelyben nem biztos, hogy a legokosabb taktikát folytatod, ha a büszkeséged okán nem kérsz segítséget. Ne akard minden áron egyedül megoldani a problémát, vedd észre, ha nem tudsz mit kezdeni vele és még azelőtt igyekezz segítséget kérni, mielőtt összecsapnának a fejed felett a hullámok. Egyszer neked is félre kell tenned a büszkeséged, hisz nem létezik az az ember, aki képes egyedül megoldani minden szituációt úgy, hogy sértetlenül meg tud ugrani minden akadályt!

joy

loading...