Jóslás

Hangolódj rá a problémádra – és olvasd az üzenetet

MIT TEHETEK HA ÚGY ÉRZEM VALAMILYEN TERÜLETEN ELAKADT AZ ÉLETEM? HA MEGREKEDVE ÉRZEM MAGAM?

Valóban nem könnyű változtatni, pláne ha nem is látunk kiutat és ötletünk sincs az elinduláshoz. Ehhez szeretnék most egy kis kapaszkodót adni.

Először is tudd, ez is csak egy átmeneti állapot. Mindig minden változik, így ez is fog. Talán épp erre van szükséged ahhoz, hogy kimozdulj egy helyzetből vagy egy leragadt állapotból. Ha már felismered, az jó. Ezzel nagy eséllyel elindítottad a változás energiáját és így hamarosan megmutatkozik az út is, amerre menned kell. Sokszor érezzük mit is kéne tenni, de visszatart a bizonytalanság, az újtól való félelem és persze mindig akad olyan is, aki inkább benne ül a biztos rosszban, mintsem bevállalja az ismeretlent.

Ha az elsőt választottad:

Mit tehetsz? Beszélj. Kommunikálj. Mond el. Mond ki. Meséld el. Kérj tanácsot. Beszéld ki magadból. Keress valakit, még inkább valakiket, aki/k/re számíthasz. A lapok szerint nem is fontos, hogy az a legközelebbi barátod, ismerősöd legyen, sokkal inkább olyan társaság vagy emberek közössége, akik valamilyen módon segíteni tudnak. Emberek akiknek hasonló a problémájuk? Egy olyan társaság ahol megértésre találsz?

Esetleg nyisd meg magad a felsőbb vezetőid irányába, kapcsolódj szellemi segítőkkel, kérj tanácsod magasabb tudatosságú énedtől. Nyiss kifelé. Ezáltal erősödni fog az intuíciód, nyitottabb leszel a megérzésekre melyek utat mutatnak Neked. Jobban és tisztábban fogod érzékelni a dolgokat, így belülről találsz megértésre. Ezek pedig hozzá tudnak segíteni ahhoz, amit eddig nem láttál meg, vagy nem volt megfelelő rálátásod.

Ha a másodikat választottad:

Mit tegyél? Engedd el az önostorozást. Ne bántsd magad és ne csinálj még nagyobb feszültséget, mint amiben vagy jelenleg. Ez is épp elég, hiszen nem véletlenül akarsz végre kívül kerülni a problémán. Ha kell ordítsd ki magadból a fájdalmat, az elkeseredést, majd tegyél rendet belül magadban és most már csak előre nézz. Keresd a lehetőségeket és a megoldásokat.

Ha támogatóra van szükséged, nézz körül, ott van/nak/ körülötted. Ha elég volt az önsajnálatból, kezdj el bízni, hinni abban, hogy bár okkal történt ez is, de minden rendbe jön és még hamarabb is mint ahogy vártad. Szerencséd lesz, mert szerencsés vagy. Talán megtanultad a leckét amit ez a helyzet hozott és itt az ideje megtalálni magadban az erőt, mert ez sosem tűnt el, csak félreállítottad egy időre. Most akár kívülről támogatnak, akár felismered a benned lévő erő hatalmát, szedd össze magad és lépj tovább.

Ha a hamadikat választottad:

Mit tegyél? Az érzéseidre hagyatkozzál. Minden ott van mélyen benned. Engedd meg, hogy az érzéseid vezessenek. Te csak menj az áramlattal lefelé, egyre mélyebbre és mélyebbre. Találd meg azt a pontot ahol a lelkeddel úgy igazán össze tudsz kapcsolódni és ebből a csodálatos egyesülésből váratlanul minden virágzásnak indul. Mint aki kifogja azt a bizonyos aranyhalat és a világ legszerencsésebb emberének érzi magát. Ott fogsz rálelni a megoldásra és rögtön minden virágzásnak indul. Innen pedig csak egy irányba indulhatsz és ez az előre.

Talán még nem is tudod pontosan hova tartasz, de a cél lebegjen a szemed előtt és ez majd megmutatja az utat is. Csak engednek kell az áramlásnak, a szélnek és a hajód magától célba ér. Új lendületet kapsz, a dolgok mozgásba lendülnek, beindulnak, az információ és lehetőségek pedig csak úgy áramlanak feléd. Csupa aktív lap, fogadd meg a tanácsukat és tegyél Te is magadért.

loading...