Angyali üzenetek

Angyaltarot tízmilliószoros napra: válassz a lapok közül, útmutatást kapsz

Első lap: Engedd el az irányítási problémákat!

A szerelem angyalai meghallották a szerelmi életeddel kapcsolatos imáidat. Most rajtad a sor, hogy hagyd megnyilvánulni a segítségüket: ne állj az útjukba! Mások vagy a külső körülmények irányításának megkísérlésével csak frusztrált leszel, és lassítod meghallgatásra talált imád eredményét. Sokszor előfordul az életben, hogy át kell venned az irányítást, de most nem ez a helyzet.
Természetesen rendjén van, ha tudod, mi az, amit jobban szeretnél, vizualizálsz, és vannak céljaid. Határozottan kérd az angyaloktól azt, amire vágysz! Ez a lap azonban arra emlékeztet, hogy imádra esetleg más válasz érkezik, mint amire számítasz. Légy nyitott minden lehetőségre, és bízz Isten végtelen bölcsességében és könyörületes szeretetében.
Az irányítási problémák azokon a félelmeken alapulnak, hogy mások (Istent is beleértve) nem felelnek majd meg az elvárásaidnak. Ezt „vázlatírásnak” is nevezik, amikor átadsz az univerzumnak egy forgatókönyvet, hogy hogyan történjenek a dolgok, és hogyan viselkedjenek az emberek. A vázlatírás miatt esetleg elkerüli a figyelmedet, hogy imáidra máshogy, akár megfelelőbb módon is érkezhetnek válaszok.
Tehát kérlek, hívd segítségül a szerelem angyalait, hogy erősítsék a bizalmadat, s így kiélvezhesd azokat a kreatív módokat, ahogyan az igaz szerelem elérkezik hozzád.

Középső lap: A döntés

Szabadulj meg mindentől, ami hátráltat. A tehetetlenség, a félelem visszatarthatnak.
Jó hír azonban, hogy a korlátok, melyek úgy tűnik, hogy meggátolják a fejlődésedet, csak saját kreációk, de éppen ezért vissza is fordíthatók. Szabadítsd fel magad!
A negatív gondolkodás gátolhat abban, hogy a szíved által vágyott irányba haladj.
Méregtelenítés szükségessége.
További jelentések:
az anyagi javakra való fókuszálás
túlköltekezés
önbizalomhiány
felesleges aggódás

Harmadik lap: Lelki társ

Mint mindenkinek, neked is sok lelki társad van: olyan létezők, akikkel valamiféle titokzatos lelki kapcsolatban és életútban osztozol. A lelki társak azzal a céllal testesülnek meg, hogy a kölcsönös spirituális és személyes fejlődés érdekében találkozzanak egymással.
Amint sejtetted, az illető, akiről érdeklődtél, az egyik lelki társad.

Az első találkozásotok alkalmával átélt érzés a lelki társak közötti köteléket jelzi.
Ezt a lapot időnként azok az emberek kapják, akik a következő kérdést teszik fel: “Mikor találkozom a lelki társammal?”

A kártya megerősíti, hogy ez meg fog történni. Sokszor olyan embert jelent, akit már ismersz.

Áldás!

loading...