A mágikus gyakorlatok segítenek a testi-lelki harmónia elérésben – mutatom hogyan
Anne-Marie Gallagher boszorkány a szerzője az A varázslat bibliája című kötetnek, amelyben számos bűbájos praktikát találunk. Attól függően, hogy mit szeretnénk elérni, más és más mágikus gyakorlat bizonyul hatásosnak!
Gyógyítókő-varázslat
A testi problémák gyógyítására
Amire szükséged lesz:
egy hegyes vasszög, egy fehér teamécses, gyufa, 10-szer 20 cm-es gézdarab, 1 varrótű, 60 cm fehér cérna, egy ovális kő, 22 cm fekete zsinór
A gyakorlat:
Képzeljünk el egy fehér kört, ami körülöleli a szobát. A szöggel karcoljunk X alakú keresztet a teamécsesre, úgy, hogy a kanóc kerüljön a metszéspontba. Gyújtsuk meg a gyertyát, majd hajtsuk félbe a szövetet, és az oldalát varrjuk össze, hogy nyitott erszényt kapjunk. Dörzsöljük végig a kővel a testünknek azt a részét, amivel probléma van, és közben képzeljük el, hogy a kő fekete füstként magába szívja a betegséget. Ezután tegyük a követ az erszénye, és a zsinórral kössük össze, majd dobjuk patak, tó, vagy folyó vízébe.
Gyertya-tövis varázslat
A lelki egészség megőrzésére
Amire szükséged lesz:
faszén korong, tűzálló edényben, gyufa, 1 teáskanál szárított borókabogyó, 1 halványkék gyertya, 1 feket gyertya, annyi rózsatövis, hogy valamennyi aggodalmunkat megjelenítsük.
A gyakorlat:
Gyújtsuk meg a faszenet a tűzálló edényben, szórjunk rá néhány borókabogyót. Gyújtsuk meg a kék gyertyát. Tartsuk a két tenyerünk között a fekete gyertyát, és lehunyt szemmel összpontosítsunk azokra a dolgokra, amelyek kísértenek minket. Képzeljük el fekete felhőként, amint kiszáll belőlünk, és a gyertyára száll át. Tartsuk óvatosan a fekete gyertya oldalát a kék gyertya lángjának melegébe, amíg a viasz meglágyul. Ezután egyenként szúrjuk a töviseket a fekete gyertyába, megnevezve a félelmeinket. Ezután gyújtsuk meg a fekete gyertyát is, és hagyjuk tövig égni, majd fújjuk el.
Üdvözlettel:
Bellatrix