Angyali üzenetekJóslás

Válassz egy csodálatos angyalkártyát és tudd meg milyen üzenete van számodra!

 

Nézd meg jó a fenti lapokat, és megérzésre válassz egyet.

Az üzeneteket lefelé görgetve olvashatod.

 

Első kártya üzenete: Elfogadás

Rafael arkangyal azért küldi ezt a kártyát, hogy segítsen megnyugvást találni ebben a zavaros helyzetben. Az Elfogadás nem azt jelenti, hogy örülsz a dolgok jelenlegi állásának, vagy hogy erre vágytál, hanem azt, hogy kész vagy elfogadni a helyzetet. Isten és az angyalok meghallgatták gyógyító szándékú imáidat. Most arra kérnek, hogy bízd rájuk a megoldást, mégpedig azzal, hogy elfogadod a helyzetet.

Ez a „sodródni az árral” állapotához hasonló belenyugvás, amikor hisszük, hogy a dolgok mennek a maguk útján. Ez most nem az ellenállás vagy az erőfeszítések ideje. Nyíltan és őszintén mondd el véleményedet, de fontos, hogy ugyanakkor kellő tisztelettel és elfogadással kezeld a helyzetet.

Második kártya üzenete: Isteni beavatkozás

Ez a lap azt jelzi, hogy imáid meghallgatásra találtak. Az angyalok a színfalak mögött azon munkálkodnak, hogy beteljesítsék a csodát, amelyért fohászkodtál. Te csak bízz és higgy, meglátod, a jutalom nem marad el.

Ne feledd, hogy az isteni beavatkozás mindig váratlanul történik, nem tudhatod, mikor és hogyan következik be. De abban biztos lehetsz, hogy az eredmény mindenki megelégedésére és javára szolgál majd.

Harmadik kártya üzenete: Bízz!

Azért húztad ezt a lapot, hogy ne feledkezz meg a hit gyógyító erejéről. Jézus, az isteni gyógyító és tanító is azt tanította, és be is bizonyította, hogy a hit ereje mindenre képes. Jézus és Rafael arkangyal megerősíthetik a hitedet, amire most nagy szükséged lenne. Meríthetsz az ő megingathatatlan hitükből, mert a dolgok a legnagyobb rendben vannak, még akkor is, ha a körülmények ezt megcáfolni látszanak.

Ez a lap azt jelzi, hogy meglepő és váratlan módon bekövetkező csodákra számíthatsz. Gondolataidat bízd Istenre, és figyelj a belső hangra, amely megmondja, mit kell tenned.

loading...