Olvasnivaló

Nyiss ajtót, ha az álmaid kopogtatnak rajta

Lehet, hogy hiszünk a misztikus dolgokban, lehet, hogy nem, de egy biztos. A Sors, a Természeti törvények, a bolygók, csillagok hatásai akkor is vannak, és akkor is működnek, ha nem hiszünk bennük. 

Vágyunk arra, hogy álmaink beteljesedjenek. Mégis, amikor ott a lehetőség, sokszor elmegyünk mellette. Megijedünk, azt gondoljuk, úgysem vagyunk rá képesek, nekünk úgysem sikerülhet. Miért? Mert nem bízunk önmagunkban. Még mindig, sokszor felnőtt fejjel is gyermekkori szidalmaink csengenek vissza a fülünkben. „Semmi sem lesz belőled”. Ilyen, és ehhez hasonló programokat sokan kaptunk gyermekfejjel. Tudatalattink pedig még mindig őrizgeti őket. Az eszünkkel tudjuk: meg van hozzá az erőnk, képesek vagyunk rá, és megérdemeljük a jót. Mivel a tudatalatti program mindig felülírja a tudatos elképzeléseinket, ezért sajnos az „úgysem sikerül” parancs fog győzedelmeskedni.

Akinek szülei nehéz sorsot éltek meg, azok sokszor nem merik felvállalni a jobb, sikeresebb, szerencsésebb sorsot. Nem mernek szüleiknél boldogabbak lenni, mert tudatalatt úgy érzik, azzal szinte elárulnák a szülőket. „Ha te szerencsétlen voltál, az leszek én is”. Ez fogadalom jelenik meg a lélekben. Hiába kapunk lehetőségeket, nem élünk vele, vagy ha sikerülne is valami, úgy „intézzük”, hogy tönkretegyük boldogságunkat.

Családállítások során gyakran jelenítjük meg az önmagunkba vetett hit, vagy az önbizalom érzését képviselőkkel. Amikor valaki egy lépés előtt áll, és ezt állítjuk fel a családállításon, amikor az önmagába vetett hit képviselője a háta mögé áll, a kliens képviselője szinte szárnyakat kap, és könnyedén teszi meg azt a lépést, amitől előtte szinte ledermedve állt.
Miért nem bízunk magunkban? Miért nem engedjük meg magunknak a jót?

Mert azt érezzük, nem érdemeljük meg. Abban a pillanatban, hogy eldöntötted mit akarsz, teremtőerőd megsokszorozódik. Míg nem hoztad meg a döntést komolyan, míg nem határoztad el magad, hogy csak így lehet, ahogyan szeretnéd, addig csak vegetálni fogsz. Nem tudod majd, miért nem sikerül semmi. Azért, mert nem döntöttél. Lehet, hogy tudatosan már eldöntötted magad, de ha nem született meg a lelkedben is a döntés, akkor hiábavaló az erőfeszítésed. Ha a lelked is döntött, hirtelen könnyedén elindulnak az események egy kedvező végkifejlet felé. Hirtelen megjelennek emberek, akik segítenek. Jókor leszel jó helyen. Jön egy gondolat, egy sugallat, vagy egy érzés, hogy mit kellene tenned, hová kellene menned, vagy kivel kellene beszélned. „Véletlen” dolgok történnek veled, amiről azonban pontosan tudod, hogy nem volt véletlen.

Mi kell tehát ahhoz, hogy elérd az álmaidat?

A legelső lépés, hogy elhidd: amit elképzeltél, azt meg tudod valósítani. Teremtőerővel rendelkezel, ami ebben a pillanatban is rendelkezésedre áll. Csak hozzá kell férned a forrásához. Fordulj egy pillanatra befelé. Kérdezd meg magadtól, miért utasítod el magadtól a sikert, a szerelmet, a bőséget. Ha csendben befele figyelsz, választ fogsz kapni.

loading...