Olvasnivaló

Fontos dolgok, amit érdemes tudnod az angyalokról

1. Mindig melletted állnak – még akkor is, ha nem hiszel a létezésükben. Ám ha beengeded a szívedbe őket, akkor sokkal többet tudnak segíteni neked.

2. Nem veszik tolakodásnak, ha megszólítod őket. Sőt, mosolyogva várják, hogy kérj tőlük valamit.

3. Ha gyermekáldásért vagy egy kapcsolat megjavításáért imádkozol, akkor a kérésedet “előre sorolják”, és igyekeznek mindenben a segítségedre lenni, hogy a terved sikerüljön.

4. Szent tereken (templomokban, kápolnákban, búcsúk helyszínén, különleges természeti helyeken – mint az Attila-domb, a Boldogasszony-kő, stb.) még intenzívebb a kapcsolódás Égi Segítőinkhez.

5. Az angyalok legtöbbször a szelet használják arra, hogy szóljanak hozzánk, ezért ha szeretnél jeleket kapni tőlük, helyezz el egy szélcsengőt az otthonodban. Amikor üzennek, gyengéden meg fog szólalni!

6. Az angyalok csak a szeretet érzését ismerik. Ezért nem tudod magadra haragítani őket akkor sem, ha gyakran fordulsz hozzájuk kéréssel.

7. Néha bosszankodsz, hogy lekésted a buszt vagy vissza kellett lépned a lakásodba, mert valamit otthon felejtettél – pedig lehet, hogy ez a néhány pillanat kellett ahhoz, hogy létrejöjjön egy új találkozás vagy megússz egy balesetet, kellemetlenséget. Az ilyen bosszúságot gyakran az angyalaid intézik ám!

8. Gyermekként mindannyian képesek vagyunk érzékelni azt a finom energiát, ami angyalainkat alkotja. Látjuk és halljuk őket – csak sajnos sok szülő “kineveli” a gyerekéből ezt a képességet. Ha kisgyereked van, ne bánd, hogy nem látható személyhez beszél, furán egy pontra nézve bólogat vagy mosolyog! Inkább beszélgess vele arról, kit vagy mit lát.

9. Ha gazdag akarsz lenni, ne pénzt kérj az angyaloktól, mert azt ők egyáltalán nem értékelik. Azt látják, hogy az emberek sírnak, lopnak, csalnak és háborúznak érte és miatta, így inkább károsnak vélik, mint hasznosnak. Kérd inkább, hogy a munkádat a legtökéletesebben tudd végezni, vagy hogy a vállalkozásod legyen sikeres, illetve kérj szerencsét, szerencsés találkozásokat, stb.

10. Életed úgy teheted a legragyogóbbá, ha mindenért őszintén hálát adsz, amit csak élvezel az életedben – a legapróbb dolgoktól kezdve, mint egy napfényes délután a parkban, egy jó beszélgetés valakivel, egy izgalmas csók, és így tovább. Eleinte kicsit erőltetned kell a fantáziádat, de ha szokásoddá válik, hogy elrebegj egy hálát, amikor jól érzed magad, akkor egyre természetesebb lesz. Néha szavak nem is kellenek, elég, ha mosolyogsz.

loading...