Jóslás

Tarot kártya jóslat minden csillagjegynek a következő hétre

Előrejelzés július 6-tól

Kos                                               

Szerelem: A héten egy elveszített, szerencsétlenül lezárt kapcsolat lesz hatással a Kosok lelkére. Emlékeznek, vágyakoznak. A Kosok hölgyek vigyázzanak, ha találkoznak az elveszített barátjukkal, mert az illető már nem megbízható, hamisságot látok. Tanács: Ne fogadják a férfit újra a bizalmukba.

Munka: A fent említett régi kedvesre való emlékezés hatással lesz a munkájukra a héten. Próbáljanak jobban odafigyelni ábrándozás helyett.

Egészség: Fejfájás és alvási problémák adódhatnak a héten. Tanács: Sétáljanak a szabadban, hogy a gondolataik kitisztuljanak, testük és lelkük felfrissüljön.

Bika                

Szerelem: Az utóbbi időben a párkapcsolatban élőknél vitákat, veszekedéseket mutatnak a lapok, ami belül megviselte a Bikákat és magukkal hozzák erre a hétre is. A hétvége felé viszont megoldódnak a párkapcsolati problémák és boldog, kiegyensúlyozott napok várnak rájuk.

Munka: Nagyobb összegre számítottak, amit sajnos nem kaptak meg az elmúlt hetekben. A Bika férfiak a héten nem lesznek igazán aktívak a munkahelyükön, a munkát illetően, inkább másféle tevékenységre vágynak. A Bika hölgyek munkáját a héten megnehezíti egy számukra fontos férfi, akivel szeretnének találkozni, mert már elég régóta nem sikerült és lelkileg teher számukra.

Egészség: A héten figyeljenek jobban oda a táplálkozásra, különben emésztési problémák léphetnek fel. Válasszanak könnyen emészthető, kevesebb zsírtartalmú ételeket.

Ikrek               

Szerelem: A hét folyamán hullámvölgyeket mutatnak a lapok. Egy régi kapcsolat emléke kísérte az Ikreket és nagyon vártak híreket a régi kedvestől. Az elmúlt hetek ebben az állandóságban teltek… A hét eleje kisebb bonyodalommal indul, de gyorsan megoldódik és váratlan örömre számíthatnak a szinglik és a kapcsolatban élők is. Legyenek viszont óvatosak, mert a háttérben egy hölgy nem nézi jó szemmel az örömüket és szeretné megakadályozni.

Munka: A múlt hetek nehézségei lassan kezdenek megszűnni. A hét eleje feszültséggel kezdődik, de az akadály amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is hárul az Ikrek előtt. Kisebb anyagi fellendülés várható a héten, azonban ne bízzák el magukat, a siker érdekében sokat kell még tenniük. Az Ikrek hölgyeknek lesz egy férfi társuk a héten, aki segíti a munkájukban.

Egészség: Kifejezetten érzékenyek lesznek a hét folyamán. Érdemes odafigyelni több területre is. A torok érzékenységét, alvási problémát, fejfájást és gyomorproblémákat jeleznek a lapok. Tanács: Válasszanak könnyen emészthető ételeket, este relaxáljanak vagy meditáljanak, hogy éjszaka ne vigyék magukkal a gondokat, így a pihenés kellemesebb lesz.

 Rák                 

Szerelem: A héten találkoznak egy férfivel, akinek a szerelmi életüket szeretnék elmesélni mert lelki vigaszt várnak tőle. Azonban figyeljenek oda, kinek mit mondanak el, az említett férfi nem megbízható a látszat ellenére sem. Hűvös, távolságtartó. A hét a vágyakozásról szól. Sajnos akadályok nehezítik a párkapcsolat alakulását.

Munka: Az elmúlt hetek nehézkesen teltek munka szempontjából. Szerelmi problémák is befolyással voltak a teljesítményre… A héten vitába keveredhetnek egy ismerősükkel, aki féltékeny Önökre és bosszúságot szeretne okozni. Az előbb említett illető egy hölgy… A hét második felében átvészeli a nehézségeket sok gondolkodás után és újult erővel lát neki a munkának.

Egészség: Gyomorproblémát mutatnak a lapok. Kerülje a stresszes helyzeteket, ha lehetséges és a nehéz ételeket. Érdemes meditálni, nagyon szépen oldja a feszültséget. A torok érzékenységére is figyeljenek oda és az alvásra. Pihenjék ki magukat, hogy ne fáradtan álljanak neki a napnak.

Oroszlán                                     

Szerelem: A hét tele lesz vágyakkal, tervekkel. Harmonikus, boldog napok várnak a Rákokra szerelmi téren. A hölgyek végre üzenet kapnak a szeretett férfitől, a Rák férfiak pedig felkeresik telefonon, interneten vagy más egyéb módon a szeretett nőt.

Munka: Az Oroszlán csillagjegyben született férfiak a hét elejét szerencsésen kezdik, de sajnos ez még nem lesz elég ahhoz, hogy egy régóta húzód pénzel kapcsolatos elmaradást rendezzenek. Minden Oroszlán jegy szülötte a héten próbálja meg kontrollálni magát a munkahelyén, ez a hét ugyanis nem kedvez az uralkodási hajlamnak! Könnyen vitákba és ellenségeskedésekbe bonyolódhatnak, melyek veszteséggel társulnak. Tanács: Inkább tűrjenek, hallgassanak, minthogy a munkájuk elvesztését kockáztassák a jegyre jellemző erős parancsolgatási, uralkodási hajlammal.

Egészség: Fejfájást, rossz álmokat és alvási zavarokat jeleznek a lapok. Tanács: Elalvás előtt relaxáljanak vagy egyszerűen csak hallgassanak meditatív, nyugtató zenét a kellemes pihenés érdekében.

Szűz                                           

Szerelem: A párkapcsolatban élők a héten figyeljenek jobban oda a társukra! A kapcsolatban élők tele lesznek vágyakkal és tervekkel párjukkal kapcsolatban, a szinglik pedig álmodoznak arról, hogy a héten rátalálnak az igazira.

Munka: A hét eleje szerencsésen indul munka szempontjából. Régóta húzódó üggyel kapcsolatban végre hírt fognak kapni, ami igen szép anyagi összeggel társul. A héten legyenek óvatosak a munkahelyükön! Van a közelükben egy kolléga, aki hamis, nem barátként szeretik az illetőt. Személyes dolgokat ne mondjanak tovább a héten a biztonság kedvéért a munkahelyen.

Egészség: A Rák jegy szülötteinél szintén alvási gondokat látok és az érzékenyebbekre a front is hatással lesz (fejfájás például). Igyanak naponta 1,5 – 2 liter folyadékot (víz, ásványvíz vagy gyümölcslevek) és ahogy már sokszor említettem, elalvás előtt relaxáljanak vagy bármi más, ami segít ellazulni, hogy a problémákat ne vigyék magukkal éjszakára, mert az az idő testünk, agyunk és szellemünk pihenéséről szól.

 Mérleg                                                 

Szerelem: Az elmúlt hetek tele voltak nehézségekkel a párkapcsolatban élőknek. Kételkedtek párjuk hűségében és állandóan ez jártak a gondolataik. Kétségeik felröppenő hírek miatt alakultak ki. A hét első fele örömöt és meglepéseket hoz a szingliknek és a kapcsolatban élőknek is egyaránt. Szerelmi életükkel kapcsolatban újabb híreket kapnak egy férfitől. A Mérleg férfiak a hét második felében úgy érezik, párjuk elhidegült tőlük, de mégsem hagyják, hogy ez befolyással legyen a családi idillre.

Munka: A Mérleg jegy alatt született férfiak teljes erőbedobással dolgoznak a héten, ami átmegy munkájuk iránti szenvedélybe. Szeretik csinálni az adott munkakört. A Mérlegeknek a héten az otthoni teendőkre igen kevés idejük marad, inkább a fizetett munkára összpontosítanak.

Egészség: Emésztési problémák, hasfájás, derékfájás és a torok érzékenysége, ami jellemző egészségi problémáikat illetően ezeken a napokon. Tanács: Kímélje meg a torkát (ha van, a manduláit), kerülje a hideg italok, kerülje a stresszt, és a nehéz ételeket, hogy megóvja az emésztőrendszerét.

 Skorpió                                                    

Szerelem: Az elmúlt hetekben hullám-völgy perióduson ment át. Hol szerencse, hol veszteség, öröm és bánat váltották fel egymást. A hét eleje ismét negatívan indul, majd örömöt tartogat szerelmi életében. Találkozni fog párjával, s ez fokozni fogja jó hangulatát. A Skorpió hölgyek úgy érzik, párjuk elhidegült és nem megbízható. A szinglik a héten még nem találnak rá az igazira.

Munka: Nagy szeretettel látnak munkához a héten és élvezik a munkahelyi kapcsolatokat, régi ismeretségeket, ám a hét második felében a vitába keveredhetnek egy kollégájukkal, aki már túlságosan is munkamániás, figyel a szabályokra. A vita hatására kétségeik támadnak, nem a másik munkahely után kellene nézniük.

Egészség: Hajlamos a túlzott idegeskedésére méghozzá egy régen elveszített szeretett kedvese miatt, akit még sem tudott elfelejteni, ezek okozhat a héten problémát a gyomor tájékán és úgy látom, a csalódás következménye, hogy nem tudja kimutatni kellőképpen a szeretetet. Alvási problémák is nehezíthetik az éjszakáit. Tanács: Próbálja meg végre lezárni a régit és gyógyítsa be lelki sebeit.

Nyilas                                     

Szerelem: Az elmúlt hetek feszültségekkel voltak tele párkapcsolat szempontjából. A Nyilas férfiak magányosnak érezték magukat a kapcsolatban és eltávolodtak. Úgy látom, utazásra készültek, de valami mindig közbejött. A Nyilas hölgyek úgy érezték, hogy elveszítették kedvesüket egy harmadik fél miatt, erre utaltak bizonyos jelek, mint pl. üzenetek, telefon stb. A héten állandósulni fog a helyzet, a nehézségeknek nem lesz vége, a kapcsolat hűsége meginog. Újabb üzenet vagy hívás érkezik, ami veszekedést okoz a párok között és elgondolkodnak a folytatáson.

Munka: A szerelmi problémák hatással voltak a munkájukra. A Nyilas hölgyek és urak is eltávolodtak kedvesüktől. A Nyilas férfiak régóta érzik magányosnak magukat és sokat gondolkodtak azon, hogyan szabaduljanak meg a tehertől. A hét vitákkal kezdődik,  tervben van egy másik lehetőség, ami eddig nem sikerült, ám a hét folyamán változások várhatók. Utazást látok munkával kapcsolatban. Ez rámegy a szerelmi életükre, de nem fogják megbánni.

Egészség: A problémákat el lehet kerülni, ki lehet szállni a vitás helyzetekből, de a kiváltó ok nem szűnik meg. Amíg nem tisztázzák a konfliktusokat, addig nem oldódnak meg alvási gondjaik és a fejfásuk.

Bak                

Szerelem: Voltak viták az elmúlt hetekben kapcsolaton belül, s mindig valami apróságon sikerült összekapniuk. A hét elején megerősítést kapnak párjuktól hűségüket illetően. A hét második felében sajnos a Bak hölgyek úgy érzik, hogy párjuk eltávolodott tőlük, nem kapják meg tőle azt a szeretetet, amit szeretnének és azt fogják érezni, hogy elveszítettétek kedvesük szerelmét.

Munka: A jelenlegi helyükön már nem úgy működnek a dolgok, ahogy elvárná. Más reményei és vágyai vannak, más munkában bizakodik, de sajnos még nem sikerült váltani és a hét sem alkalmas rá. Vitákat, veszekedéseket jeleznek lapok a hétre, amik megnehezítik a mindennapokat is, hazaviszik a munkahelyen felgyülemlett feszültséget.

Egészség: A sok idegesség megviselheti az emésztőrendszerüket és alvási problémákat okozhat. Tanács: Szintén azt tudom ajánlani, amit több alkalommal is leírtam, hogy fordítsanak egy kis időt meditációra vagy relaxálásra. Nagyon jól feloldja az összegyűlt feszültséges, oldja az izmok merevségét, a gyomorideget stb. és segít a nyugodt alvás előidézésében is.

 Vízöntő                                                           

Szerelem: Ez elmúlt hetek féltékenységei elmúltak ugyan, de nem felejtette el őket. A héten veszélybe kerülhet a párkapcsolat, ha minden apróságon felkapják a vizet és egymást szidják. Anyagi nehézségek is előidézhetik a vitákat. A szinglik úgy érzik, hogy a kiszemeltjük messze sodródik tőlük és elveszítik. A remény megmarad, tovább bizakodnak.

Munka: A héten mintha minden a feje tetején állna a munkahelyén. Mindenki jön – megy, teszi a dolgát. A Vízöntő férfiak merülnek ki a leginkább. Otthon is lenne teendőjük, de mivel fáradtak lesznek a napi robotolás után, elmegy a kedvük a ház körüli munkáktól. Ez vitákat, feszültséget fog okozni.

Egészség: A hasi csakra alulműködik, ez okozhat székrekedést.  Érzékeny lesz a héten folyamán a torok is, valamint a sok stresszből kifolyólag alvási zavarok lépnek fel. Tanács: Kerülje a hideg italokat és lazítson elalvás előtt. Figyeljenek a vitamin és folyadékpótlásra is, mert a hét kimerítő lesz.

Halak                                                   

Szerelem: A héten pénz nagy hatással lesz a szerelmi életükre a Halaknak. A hét elején a pénzhiány fog ellenségeskedéseket kiváltani. Elhidegülnek egymástól, magukba a fordulnak a Halak és magukba fojtják a párkapcsolati problémáikat. A hét vége felé megoldódnak az anyagi problémák, viszont hamisságot látok a pénz körül, nem tiszta úton érkezik. Viszont megengedhetnek maguknak egy kis kikapcsolódást közösen a kedvesükkel.

Munka: Szeretettel, odaadással és örömmel látnak neki a héten a munkának. Elkötelezettséget és hűséget mutatnak a lapok a munkájuk iránt. Van egy kollégájuk, aki irigy, féltékeny a sikereire és a következő napokban nehézséget szeretne Ön elé állítani. A pozíciójára fáj a foga. Legyen óvatos.

Egészség: Emésztési problémák, torokfájás, fogak érzékenysége és fejfájás adódhat a héten. Tanács: Fogyasszon könnyen emészthető, egészséges ételeket, kerülje a hideg italokat és igyon naponta 1,5 – 2 liter folyadékot. Lehetőleg nem szénsavas és túlcukrozott folyadékok legyenek.

 

Üdvözlettel:

Bellatrix

loading...