Reinkarnáció

Hétszer születünk le ebbe a világba – nézd meg Te melyik fázisban vagy éppen?

A reinkarnáció ma az egyik leginkább vitatott dolog, ami a megmagyarázatlan jelenségek tárgykörébe tartozik.

Rejtélyes mivolta és a halállal kapcsolatos összefüggése nyomán sokakat érdekel a kérdés:

Mi lesz velünk halálunk után? Létezik-e a lélekvándorlás?

Az embert mindig is foglalkoztatta a halál utáni ismeretlen titokzatosság, és ma már nagyon sokan vannak meggyőződve arról – amit többek között a buddhizmus is tényként kezel –, hogy földi halálunkkal nem ér véget életünk és fejlődésünk. A test ugyan elpusztul, ám a lélek egy másik időben, helyen és testben folytatja küldetését. Lehetséges az újjászületés? Van élet az élet után? Ezek olyan kérdések, melyeket a tudomány évszázadok óta feltesz, a keleti vallások pedig tényként kezelik őket. Van-e egyáltalán igazságalapjuk? Ha alaposan megvizsgálunk egy-egy reinkarnáció-gyanús esetet, rálelünk olyan közvetett bizonyítékokra, amelyek alátámasztják a jelenség létezését.

Komoly, szavahihető emberekben, akiket a klinikai halál állapotából hoztak vissza, hirtelen emlékek merültek fel korábbi életeikből. Korábbi életére tehát számos ember emlékszik, ám némelyek csupán álomnak vagy képzelgésnek hiszik az ilyesmit. Aztán ott vannak az ún. regressziós hipnózisban történő visszavezetések is, amelyek többségét szakértők magnó-, illetve videofelvételen őrzik. Ezek a felvételek tehát szintén az előző életekről tanúskodnak, hiszen a mély, álomszerű hipnózisban lévő páciens hangosan számol be múltbéli események átéléséről. A vele a múltban történt cselekmények és események sorát a hipnózis során a jelenben megélt valóságként beszéli el, úgy írja le, mintha az most zajlana.

Az emberi agy nem csak száraz múltbéli történésekre képes visszaemlékezni, hanem pusztán jelen időben képessé válhat arra, hogy a múlt egyes karmáiban szereplő helyeket, tájakat ismerjen fel. Az ún. deja-vu érzés, illetve élmények („már láttam”) során előtörhetnek olyan emlékek, amelyek azt a különös megérzést keltik, hogy az adott helyszín, épület vagy környezet korábbi életek ismerős tényezője volt. Ilyen esetekben az ember felismer egy addig sohasem látott helyet, tökéletesen tájékozódik ott, mintha meghitt, ismerős tájon járna. Nem véletlenül. A reinkarnáció egyik alapvető ékköveként ismert deja-vu érzés jelentős bizonyító erővel bír, mert az alany kvázi elég nagy pontossággal határolja be és azonosítja a szűkebb értelemben vett környezet valamely fizikai elemét.

Nyolc éves kor alatt lévő kisgyermekek sokszor más szülőkről, ismeretlen tájakról, helyekről és szituációkról beszélnek. Különös és érthetetlen dallamokat énekelnek, esetenként nem érthető, idegen nyelven beszélnek. E szakasz korai stádiuma hihetetlen módon még őrzi az előző életből fakadó emlékeket, és bár foszlányokban vagy részleges képeket közvetítve jelennek meg ezek, tökéletesen rávilágítanak arra a felismerésre, hogy ezek az emlékek kizárólag előző életekből származhatnak.

Sokan említést tesznek róla, hogy rossz korba vagy éppen rossz földrészre születtek. Mi ennek az oka? Sok magyarázat létezik, és sokan igenis hisznek benne, hogy többször is leszületünk erre a bolygóra.

A gond az, hogy nem emlékszünk az előző életeinkre.

Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy hétszer is leszületsz ugyanarra a bolygóra? Szeretnéd tudni, hogy melyik életedet éled éppen? Olvasd el az alábbi 7 leírást és nézd meg, hogy melyik esik a legközelebb ahhoz, ahogyan most érzed magad és élsz.

1 Csecsemő

Ez az első alkalom, hogy a világra születtél, így nem csoda, hogy miért érzel mindent olyan bonyolultnak és harcolsz meg keservesen minden egyes kihívással. Bár azt gondolod, hogy keveset tudsz az életről és keménynek találod azt, nem szabad elkeseredned. Legközelebb már jobb lesz.

2 Diák

Ez már érdekesebb. A második születésed. Minden és mindenki érdekel, ami körülötted van. Minden, amit teszel, azért van, hogy jobban megértsd a környező világot. Szinte minden idődet arra szenteled, hogy tanulj valami újat, hogy még mélyebb legyen a tudásod. Egy olyan szakaszban vagy, amely felkészít valami elkövetkező nagyobb dologra.

3 Kalandor

Most, hogy tudod, mit várhatsz el az élettől, itt az ideje felfedezni. Ezúttal már meg akarod ismerni a körülötted lévő világot. Az új helyek olyanok számodra, mint a mágnes és sehol nem érzed magad fixen. Oly sok a látni és tapasztalni való és oly  kevés az idő… Ez a harmadik fázis egy kifejezetten izgalmas szakasza az evilági életeknek.

4 Szerető

Ha a negyedik életbe érsz, akkor az azt jelenti, hogy már megtanultál és megtapasztaltál mindent, amire szükséged volt és most itt az ideje letelepedni és megkeresni az igaz szerelmet. Ha folyamatosan azon fantáziálsz, hogy mikor találod már meg az igaz szerelmet, akkor valószínűleg a negyedik életedben vagy. Biztos, hogy sikerrel fogsz járni és az is, hogy örökké fog tartani, ha megtalálod.

5 Befogadó

Ez az az élet, amely a sikert és hírnevet fogja elhozni neked és ezt tudod is. Tudod jól, hogy mit csinálsz és azt is, hogy hogyan kell azt jól csinálnod és tudod, hogy bármely nap elhozhatja számodra a kellő elismerést. Ha így érzed magad, szuper, ha nem, akkor se csüggedj, mert ez még mindig a kezdeti fázisokhoz tartozik.

6 Adakozó

A hatodik élet az, amelyben mindent szeretnél visszaadni, amit addig kaptál. Teljesen elkötelezett vagy az iránt, hogy másoknak segíts és ez az, ami mindennél fontosabb számodra. Többet foglalkozol mások boldogságával, mint a sajátodéval. Ha ez igaz rád, akkor tudd, hogy már hatodjára születtél le.

7 Transzcendencia

A hetedik élet, az utolsó, de te egyáltalán nem bánkódsz emiatt. Mindaz, amit akarsz, valami nagyobb dolognak a megismerése, amely valahol másutt vár rád. Ha bármi, ami körülötted történik túlságosan is triviálisnak tetszik számodra, akkor készen állsz egy nagyobb tapasztalatra a másvilágon.

Üdvözlettel:

Bellatrix

loading...